Megtorpedózta az állam a józsefvárosi gyermektábor évek óta húzódó befejezését

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár elutasította a VIII. kerületi önkormányzat évek óta átalakítás alatt álló káptalanfüredi gyermeküdülője átadási határidejének meghosszabbítását, és az állami támogatás visszafizetését követeli az ellenzéki vezetésű Józsefvárostól. Szabó Tünde tavaly nyáron még jóváhagyta ezeket a kéréseket. Pikó András polgármester szerint a lépéssel a gyerekeken áll bosszút a Fidesz.

Megtorpedózta az állam a józsefvárosi gyermektábor évek óta húzódó befejezését

Mégsem járul hozzá Szabó Tünde sportért felelős államtitkár ahhoz, hogy meghosszabbítsák a józsefvárosi önkormányzat káptalanfüredi gyermeküdülőjének fejlesztésére szolgáló határidőt – derült ki Pikó András, a kerület polgármesterének keddi Facebook-posztjából. Mint a polgármester írta, az államtitkár eredetileg tavaly augusztus elején még jóváhagyta, hogy egy évvel kitolják a támogatási okiratban szereplő átadási határidőt, hogy megmaradjon a támogatás is és be tudják fejezni a fejlesztést, de egy újabb, december közepén keltezett levélben már azt írta, hogy a megváltozott szakmai tartalom miatt nem tudja támogatni.

Pikó András szerint ezzel a gyerekeken áll bosszút a Fidesz:

A megváltozott szakmai tartalom – mint azt a polgármester sajtófőnöke a hvg.hu-nak elmondta – annyi volt, hogy az eredeti, 2016-os tervekben szereplő 500 fős főzőkonyhát igazították részben a férőhelyhez, részben szűkössé vált költségvetéshez, és lett belőle egy, a későbbiekben igény szerint bővíthető, 200 fős melegítőkonyha. A változtatásokat a beruházást felügyelő állami szerv javaslatára tették, mivel az elszálló árak miatt nem lett volna elég a rendelkezésre álló pénz.

A még 2015-ben indult fejlesztés eleve nyögvenyelősen haladt. Az eredetileg Kocsis Máté vezette kerület, és a Veszprémi kézilabdacsapat közös projektjeként futó, utóbbi tao-pénzeivel megvalósítani tervezett beruházás koncepciója időközben többször is megváltozott, illetve a kézilabdások kiszálltak, de valahogy módot találtak arra, hogy a tao-pénzeket mégis felhasználhassák.

Az akadozást jól jelzi, hogy noha még 2017-ben is arról volt szó, hogy a következő évben megnyílik a gyerektábor, majd 2019-ben Sára Botond akkori józsefvárosi polgármester 2020. őszi átadásról beszélt – ahogy 2019 nyarán a hvg.hu is beszámolt róla –, azóta sem történt számottevő előrelépés. A fejlesztés odáig jutott, hogy a leendő csarnoknak helyet teremtve kivágtak egy kisebb erdőt, és megépítettek egy sor bungalót.

Pikó András keddi posztjában jelezte, hogy 2019-es polgármesterré választásakor egy, a megvalósítás tartalmát és az átadási határidőket tekintve is többször módosított, félkész projektet vettek át, amelyet mindenképpen szerettek volna befejezni, hogy a kerületi gyerekek üdültetését biztosíthassák. Ezért kérték a szakmai tartalom és az átadási határidő módosítását 2021 végéről 2022 végére. A polgármester szerint, 2022 tavaszára be is tudták volna fejezni a projektet, ha nem visszakozik az államtitkár. Szabó Tünde nemcsak elutasította a határidő meghosszabbítását, hanem az állami támogatás visszafizetésére is kötelezi az önkormányzatot, amire március 1-ig van ideje.

Az ügyben megkerestük a sportért felelős államtitkárt és az államtitkárság felettes szervét, az Emberi Erőforrások Minisztériumát (Emmi), hogy megtudjuk, miért a visszalépés, válasz azonban egyelőre nem érkezett. Reagált azonban Pikó mondataira Kocsis Máté a saját Facebook-oldalán. Azt írta, hogy a lepusztult intézmény újjáépítése számára nemcsak köz-, hanem személyes ügy volt mindig.

Szerinte a 2019 októberében megválasztott polgármesternek és stábjának csak annyi dolga lett volna, hogy tavaly az egymilliárd forintos állami támogatásból befejezi a már megkezdett munkálatokat – megépíti a játszóteret, a tanösvényt, a közösségi épületet, a sportpályákat –, „de hónapokig nem csináltak semmit”.

⚖️ Pert indítok Pikó András ellen a valótlan állításai miattEllentétben a polgármester úrral, gyerekkorom számos...

Közzétette: Kocsis Máté – 2021. január 5., kedd

„Már 2019 októberében (!) jogerős építési engedélyük volt rá, 2020 tavaszán elkezdődhetett volna a beruházás. (Ha nem ő a polgármester, már kész is lenne.)

Ehelyett 2020 őszén lebutították a szakmai programot, például már a fűtést sem akarták bekötni a négy évszakos házakba, de a védőnői szobát és a főzőkonyhát is kihúzták a tervekből. Az eredeti tartalom durva megváltoztatását viszont az Emmi már nem tartotta támogathatónak. Azt kell megépíteni ugyanis, amire a pénzt kapták, és nem kell trükközni. Pikóék így bukták el a pénzt.”

Azt is kijelentette Kocsis, hogy bepereli a polgármestert, amiért azt írta, hogy mindez az ő bosszúja. „Igen, mindennek van határa. A bíróságon elnyert pénzből pedig játékokat, sportszereket fogok vásárolni a józsefvárosi gyermekek részére.”

Azt is hozzátette, hogy a tábor „akkor is meg fog épülni! A támogatást újra ki fogom lobbizni a kormánynál! Nem Pikónak, hanem a gyermekek miatt.”

Nem ez az egyetlen olyan ellenzéki vezetésű önkormányzat által megvalósítani kívánt fejlesztés, amit az állam vonakodik támogatni. Emlékezetes a Lánchíd felújítása, amire – legalábbis tavaly december közepéig – nem utalták el a felújításra ígért milliárdos állami támogatást, illetve úgy tűnik, meg akarják szabni, hogy kit ne bízzon meg a munkával a főváros.

Az ugyancsak ellenzéki vezetésű Gödtől egyszerűen elvették az ottani Samsung-gyár területét, hogy aztán milliárdokat fordítsanak a fejlesztésére.

Arról, hogy az állam hogyan próbálja ellehetetleníteni az ellenzéki vezetésű önkormányzatokat, és ennek milyen hatása lesz, itt írtunk bővebben.

Címlapi képünkön a gyermektábor egyik látványterve.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.