Koronavírus-járvány
Fellélegezhet kicsit a világ, a Covid-19 ugyan nem tűnt el, de nem keseríti meg a mindennapokat. Ám visszatér-e? És mi van a betegség utóhatásaival? Cikksorozatunkban megtalál mindent, ami a koronavírus-járványról tudnia kell.
Őrizetbe vettek egy budapesti orvost csütörtökön, mert a gyanú szerint koronavírusos betegeknek szánt gyógyszerekkel kereskedett – közölte a Fővárosi Nyomozó Ügyészség. Az orvoson kívül egy nagyszabású akció keretében még két embert őrizetbe vettek, többeket pedig előállítottak, kihallgatják őket.
A Nemzeti Védelmi Szolgálat (ez a szervezet „vadászik” a hálapénzes orvosokra is) felderítése alapján indult ügyben jelenlegi adatok alapján egy budapesti kórházban dolgozó olyan orvos érintett, akinek munkaköréből adódóan hozzáférése volt a kórházban koronavírusos betegek kezelésére szolgáló gyógyszerekhez.
A megalapozott gyanú szerint
az orvos egy korábbi páciensének közreműködésével jogellenesen értékesítette ezeket a gyógyszereket, haszonszerzésre törekedve.
Ezzel az egészségügyi intézmény készletét csökkentette, ezáltal a kórházban koronavírus betegségben szenvedők életét, illetve egészségét közvetlen veszélynek tette ki.
Továbbá azoknak az egészséges, gyógyszeres kezelésre nem jogosult embereknek is veszélyeztette az egészségét, akiknek a gyógyszereket eladta, ezek a készítmények ugyanis kizárólag a kórházban, szoros orvosi felügyelet mellett adhatók a betegeknek – olvasható az ügyészség közleményében.
A nyomozók csütörtökön 11 helyszínen tartottak kutatásokat és házkutatásokat. Több helyszínen gyógyszereket, vesztegetéssel összefüggésbe hozható készpénzt és egyéb tárgyi bizonyítékokat foglaltak le.