Elhunyt Németh János, az Alkotmánybíróság egykori elnöke

Az ELTE volt rektorhelyettese több évig volt elnöke az Országos Választási Bizottságnak is.

  • hvg.hu hvg.hu
Elhunyt Németh János, az Alkotmánybíróság egykori elnöke

Március 1-jén, életének 88. évében meghalt Németh János, az ELTE egyetemi tanára, volt rektorhelyettese, az Alkotmánybíróság volt elnöke – írta közleményében az ELTE Jogtudományi kar.

Németh János 1933-ban született Újpesten, 1956-ban végzett az ELTE Jogi Karán summa cum laude fokozattal.

Később oktatott a karon, és tanszékvezető egyetemi tanára, majd professor emeritusa lett a Polgári Eljárásjogi Tanszéknek. Ösztöndíjas kutató volt a müncheni, majd a kölni egyetemen. Több külföldi és nemzetközi szakmai társaság elnökségébe beválasztották, számos hazai és nemzetközi szakmai díj és magas állami kitüntetés birtokosa.

A rendszerváltáskor az Országos Választási Bizottság elnökévé választották, ezt a tisztséget 1997-ig, alkotmánybíróvá történt megválasztásáig töltötte be. 1998-ban az Alkotmánybíróság elnökévé választották, nyugállományba vonulásáig, 2003-ig vezette az Alkotmánybíróságot.

A 2010-es években vezető szerepet kapott egy új Polgári perrendtartás előkészítésében.

Németh János professzort az Alkotmánybíróság és az Eötvös Loránd Tudományegyetem a saját halottjának tekinti.

Örülhet a világ, ha nagyobb baj nélkül megússza, hogy az USA megtámadta Iránt

Örülhet a világ, ha nagyobb baj nélkül megússza, hogy az USA megtámadta Iránt

Kiszámíthatatlan és katasztrofális következményekkel járhat a Közel-Keleten, de akár globálisan is, hogy az USA vasárnap hajnalban megtámadott három iráni nukleáris objektumot, először vetve be a bunkerromboló bombákat. Izrael örülhet, jobb esetben a konfliktus lezárulhat, de az iráni rezsimváltás nem valószínű. Rossz esetben a háború elhúzódhat és kiszélesedhet, attól függően, hogy mit lép a jelentősen meggyengült Irán.