szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A vád szerint egy 44 éves férfi az egymást átkarolva sétáló két nőt hangosan szidalmazta, az egyiküket meg is lökte. Felfüggesztettet kért rá az ügyészség.

Tavaly július 28-án az esti órákban Budapest VI. kerületében egy 44 éves férfi meglátott két nőt, akik szexuális orientációjukat nyíltan felvállalva, egymást átkarolva sétáltak. A férfi emiatt hangosan szidalmazni kezdte őket, trágár szavakkal kiabálta nekik, hogy menjenek át az út túloldalára, majd az egyik nőt meglökte. A sértettek emiatt az út szélén parkoló kocsik közé sodródtak.

A vádlott agresszív, támadó fellépése félelmet keltett a sértettekben.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség az elkövetőt két rendbeli közösség tagja elleni erőszak bűntettével vádolja, amit az egyik sértett sérelmére bántalmazással követett el. Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság a vádlottal szemben tárgyalás mellőzésével, büntetővégzéssel, börtönbüntetést szabjon ki, amelynek végrehajtását – figyelemmel a férfi büntetlen előéletére – próbaidőre függessze fel.

A Fővárosi Főügyészség közleménye emlékeztetett arra, hogy a közösség elleni erőszakot a törvény súlyosan bünteti. A bűncselekmény 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, ha az elkövető a sértett valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoporthoz vagy a lakosság egyes csoportjaihoz tartozása vagy vélt tartozása – így köztük szexuális irányultsága – miatt kihívóan közösségellenes magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy a sértettben riadalmat keltsen. Még súlyosabban, 1–5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, aki ilyen indíttatásból a sértettet bántalmazza is.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!