Az Európai Unió brüsszeli csúcstalálkozóin régi szokás, hogy a tanácskozás után az állam-és kormányfők az emeleti sajtótermekben hosszan beszélgetnek saját országuk újságíróival. A legutóbbi EU-csúcson így tett például Olaf Scholz német kancellár, Pedro Sanchez spanyol, vagy akár Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök.
Az illusztris névsorból hosszú évek óta stabilan egy kormányfő hiányzik: Orbán Viktor.
A magyar miniszterelnök hiába számít a legtapasztaltabb EU-s politikusnak, az utóbbi években már nemcsak Budapesten, Brüsszelben is csak előre felvett Facebook-nyilatkozatokban, és a közmédiának adott alákérdezős interjúkban kommunikál. Az már más kérdés, ezeknek mennyi a valóságalapjuk. Kevesen emlékeznek rá, de nem volt ez mindig így, az itthon az interjúkról akkor már évek óta mereven elzárkózó miniszterelnök Brüsszelben még sokáig nyitottabb volt. 2015-ben például ennek a cikknek a szerzője is ott volt, amikor Havasi Bertalannal az oldalán még a magyar kormányfő is órákon át válaszolt a magyar sajtó kérdéseire.
Orbán Viktor miniszterelnök magyar újságíróknak nyilatkozik az Európai Tanács ülése előtt Brüsszelben 2015. október 15-én.
MTI / Miniszterelnöki Sajtóiroda / Botár Gergely
Ennek azóta nyoma sincs, Orbán immár kínosan ügyel arra, hogy sehol ne kelljen kellemetlen kérdésekre válaszolnia. Pláne, hogy ezekre a brüsszeli sajtótájékoztatókra hagyományosan bármely ország újságírói bemehetnek. Kivételt csak az a néhány ritka alkalom jelent, amikor váratlanul megjelenik a sajtóteremben, vagy egy közeli parkban, hogy kamerák kereszttüzében mondja el álláspontját, erről pedig remek képek készüljenek a közösségi médiába.
Éppen ezért feltűnő, hogy az elmúlt hónapokban érezhetően megszaporodtak az alkalmak, amikor Orbán Viktor mégis hajlandó olyan külföldi újságírókkal is beszélgetni, akik a Kossuth Rádióval és a magyar propagandamédiával ellentétben a számára kellemetlen kérdéseket is fel merik tenni. A miniszterelnök idén a teljesség igénye nélkül
- a háborúról, Putyinról és Európa betegségéről beszélt a svájci Weltwoche című hetilapnak
- kisebb nemzetközi botrányt kavart, amikor a német Bildnek azt fejtegette, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnököt nem tartja háborús bűnösnek
- a katari gazdasági fórumon hajlandó volt leülni egy pódiumbeszélgetésre a Bloomberg főszerkesztőjével
- a héten pedig másodszor adott interjút Tucker Carlson amerikai tévés személyiségnek.
Híveknek szeretettel
A felsorolt interjúkészítők közül némileg kilóg Tucker Carlson. A magyar kormányfővel kritikus újságírónak véletlenül sem nevezhető médiaszemélyiség mindkét alkalommal az MCC meghívására érkezett Magyarországra, egy lényeges különbség mégis volt a két látogatás között: Carlson 2021-ben a Fox Newsnak sugározta műsorát öt napon keresztül, és egy csúsztatásokkal teli "dokumentumfilmet" is forgatott a magyar kormány és Soros György „epikus harcáról”. Idén erre már esély sem volt, hiszen áprilisban azonnali hatállyal, kínos körülmények között rúgták ki a rágalmazási perbe keveredett csatornától, majd az is kiderült, hogy a Trumpot műsoraiban gyakorlatilag az egekig magasztaló Carlson „szenvedélyesen gyűlöli” a volt amerikai elnököt.
Tucker Carlson az MCC Feszten 2023-ban
Veres Viktor
Ilyen körülmények között nehéz elhinni, hogy Carlson stábjával együtt ingyen utazott Magyarországra, hogy ott nemcsak Orbán Viktorral, hanem Aleksandar Vucic szerb elnökkel forgasson, majd előadást tartson az MCC Feszten. A fizetést mindenesetre az MCC idén, ugyanúgy, mint két éve, határozottan tagadja.
Ami Carlson interjúit különlegesség teszi, az maga a platform: a tévés június óta a mára X névre keresztelt Twitterről jelentkezik, ahol egymás után készíti az interjúkat a közélet legvitatottabb szereplőivel. Szerepelt nála a nők szexuális kizsákmányolásával, emberkereskedelemmel és szervezett bűnözői csoport létrehozásával vádolt Andrew Tate, az oltásellenes összeesküvés-elméletek miatt több közösségi oldalról letiltott ifjabb Robert F. Kennedy, és természetesen maga Donald Trump is, aki a republikánus tévévita helyett választotta inkább Carslon műsorát.
A konteóhívők, nemi erőszakkal vádolt influenszerek és rabosított exelnökök illusztris társasága láthatóan nem zavarja a magyar miniszterelnököt, aki saját Facebook-oldalán azóta is rendületlenül szállítja a „legjobb pillanatokat” az interjúból. A kommunikációs kampányra rácsatlakozott a miniszterelnöki stáb is, akik egymást túllicitálva igyekeznek világgá kürtölni, hányan voltak kíváncsiak Orbánra és a Karmelita kolostorból kínált budapesti látképre.
A szám kétségtelenül figyelemreméltó, hiszen eddig 120 milliónál jár a számláló, Orbán ekkora nézettséget más platformon minden bizonnyal nem tudott volna összegyűjteni. Tucker Carlson pedig arra volt a garancia, hogy nem kell olyan kérdésekre válaszolnia, amire nem akar. A kérdés inkább az, hogy Elon Musk Twitter-vezéren kívül kik azok a nézők, akiket ezzel a beszélgetéssel el tudott érni.
Az interjút nézve nyilvánvaló, hogy Orbán, aki minden esetben kikéri magának, ha „külföldről beavatkoznak a magyar belpolitikába” minden egyes mondatával az amerikai republikánus szavazóknak üzent. Legalábbis nehezen lehetne másképp értelmezni az olyan mondatait, mint
- Trump az, aki megmentheti a nyugati világot és talán az egész emberiséget,
- Ha nem jön pénz és felszerelés az Egyesült Államokból, a háborúnak vége van
- Magyarországon elképzelhetetlen, hogy az igazságszolgáltatást a politikai ellenfelekkel szemben használja fel a kormány.
Ahogy arra a Political Capital és a Heinrich-Böll-Stiftung közös tanulmánya is rámutat, Orbán és politikája már régóta igyekszik mintaadóként megjelenni az Amerikai Egyesült Államokban. Erre utal az is, hogy a CPAC (Conservative Political Action Conference) 2022 májusában, történetében először Európában, Budapesten tartott konferenciát, amit a kormányközeli Alapjogokért Központ szervezett. Ezen Orbán Viktor saját pártja példáját alapul véve 12 pontban foglalta össze „a siker receptjét” az amerikai és európai konzervatívok számára, majd mindezt pár hónappal később a CPAC Dallasban tartott rendezvényén is megismételte.
Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a CPAC Magyarország konferencián a Bálna Budapestben 2023. május 4-én
MTI / Koszticsák Szilárd
A magyar miniszterelnök amerikai, így Tucker Carlsonnál tett szereplései is azt a célt szolgálják, hogy Magyarországot, mint valamilyen apró európai miniállamot, a jobboldali populizmus és a kereszténység követendő bástyájaként mutassák be az amerikai szavazóknak. Ezzel Orbán reményei szerint nemcsak támogatókat szerezne a szélsőbbre tolódott republikánusok között, hanem egy esetleges republikánus győzelemmel a feszült magyar-amerikai viszonyon is javíthatna.
Ezt árnyalja, hogy a nemzetközi színtéren az ukrajnai háború kitörése óta végletekig elszigetelődött miniszterelnök
az Egyesült Államokban már lényegében csak az olyan összeesküvés-elmélet hívő, szakadár sajtóban kap megszólalási lehetőséget, mint Carlson csatornája.
Európai porond
Az Egyesült Államoknál lényegesen nehezebb az európai terep, ahol Orbán minden, csak nem ismeretlen szereplő. A magyar miniszterelnök az Európai Unióban mára gyakorlatilag az illiberalizmus zászlóvivőjévé vált, és nem csinál belőle titkot, hogy saját magát tartja a nagy európai változások előszelének.
Célját azonban, hogy a régióban a fősodrú európai politikával szemben álló szövetséges országok hálózatát alakítsa ki, mindeddig nem sikerült elérnie. A Fidesz európai parlamenti képviselői az Európai Néppártból való kizárásuk óta még mindig nem találtak maguknak új helyet, és nem érkezett meg a „nagy európai jobboldali áttörés” sem. Az ukrajnai háború és az arra adott „magyar békepolitika” pedig még olyan komoly szövetségeseket is elriasztott, mint az eddig véd-és dacszövetségesnek számító lengyelek, a Visegrádi Négyek többi tagjáról nem is beszélve.
Azt senki nem állítja, hogy Orbán már nem tényező az EU-ban, de az őt körülvevő tér egyre szembetűnőbb. Ennek leglátványosabb példája éppen a nyugathoz tartozást szimbolizáló Szent István ünnepe volt, ahova európai kormányfők meghívást sem kaptak, ehhez képest a miniszterelnök vígan parádézott illiberális keleti és bukott nyugati politikusokkal.
Orbán diplomáciai nagyüzeme: mit kerestek itt a türk tesók?
A miniszterelnök Európából kizárólag bukott és/vagy nyíltan Putyin-párti vezetőket hívott meg az augusztus 20-i ünnepségre, akik fellépését legfeljebb az indokolta, hogy a Nyugat láthassa: lám, a híresztelésekkel szemben Orbán Viktor nem maradt egyedül a kontinensen. A vendégek nagyobb részét kitevő türk testvérek megjelenése az egyre intenzívebb gazdasági kapcsolatépítés miatt már indokoltabbnak tűnik.
Ebbe a mintázatba tökéletesen illeszkednek azok az európai lapoknak adott interjúk is, melyekből az utóbbi időben nemcsak egyre több van, hanem az abban elmondottak is okoztak már nemzetközi botrányt.
A svájci Weltwoche című lapban Orbán például azzal vádolta az Európai Uniót, hogy az ott hozott döntésekben gyakrabban ismeri fel az amerikai érdekeket, mint az európaiakat, és kritizálta a német kormányváltást is, mely szerinte „megtette a magáét” annak érdekében, hogy ne legyen vége az ukrajnai háborúnak. A magyar kormányfő kérkedett Vlagyimir Putyinnal való jó kapcsolatával is, és még azt is tudni vélte, hogy az orosz elnök miért nem tud nyugodtan aludni éjszaka.
Ennél súlyosabb állításokat fogalmazott meg néhány hónappal később a német Bildnek, melyben először fejtegette nemzetközi porondon, hogy Ukrajna már nem szuverén állam, és nem volt hajlandó háborús bűnösnek nevezni az orosz elnököt, mert „ha valakit azzá minősítenek, azzal nem lehet tárgyalni”.
Fejfájás és kampánytéma
Diplomáciai szempontból az ehhez hasonló miniszterelnöki interjúk gyakran okoznak fejfájást az adott ország kormányának. Különösen igaz ez egy olyan kormányfő esetében, aki egyáltalán nem riad attól vissza, hogy a helyi szavazóknak üzenjen. Márpedig Orbán Viktor éppen ezt teszi:
nagy külföldi lapoknak adott interjúiban gyakran a vele kritikus kormányok kikerülésével, saját szavazóikon keresztül próbálja őket befolyásolni.
Azt ugyanis ő is tudja, hogy amikor a Bildben azt bizonygatja, hogy a fegyverszállítások leállításáig nem lesz béke, azzal nemcsak a Leopard 2 tankokat küldő német kormánynak, hanem azoknak a szélsőségesebb pártok szavazónak is üzen, melyekkel szorosabb szövetségben reménykedik. Ha ugyanis ezeken az interjúkon keresztül sikerül őket meggyőznie saját igazáról, arra előbb-utóbb a helyi politikának is reagálnia kell.
