Bencsik egy 740 évvel ezelőtti történettel kezdi a véleménycikkét. Ebben a patkányoktól hemzsegő Hameln városáról ír, ahová egy nap köpenyes idegen érkezett, aki jó pénzért vállalta, hogy megszabadítja a várost a patkányoktól. Elindult, és bűvös sípjával a Weser folyóba csalogatta az állatokat. Teljesítette feladatát, ámde a fukar városvezetés a bérét megtagadta tőle, ezért kis idő múltán egy vadász öltözetében tért vissza, újra megfújta sípját, de akkor már a gyerekeket csalogatta magával, egy sűrű hegységbe vezette őket, ahonnan többé nem kerültek elő.

Bencsik Magyar Pétert ehhez a patkányfogóhoz hasonlítja írásában. “Hát most nekünk is lett egy patkányfogónk, akit nyüzsögve követnek az emberi mértéket és erkölcsöt nem ismerő avagy megvető patkánylelkületű tömegek. Fújja ez a mi patkányfogónk a sípját, járja a várost, és megbabonázva követi őt a tömeg. Követi és lelkesen átkozódik, mert gyűlölete a rend és a tisztaság iránt felülír minden józan számítást.”

Aztán Bencsik azon kezd el elmélkedni, hogy lehet, nem is annyira spontán jött elő Magyar. “Nincs kizárva az sem, hogy ez a patkányfogó talán nem is olyan spontán módon jelent meg a pesti utcákon, hanem akár egy jól felépített ügynök is lehet, aki hosszú ideje gyűjtögette az információkat baráti és családi körben, hogy aztán ezek értékesítésével szerezzen magának jó pozíciót egy új hatalmi játszmában. Hirtelen nyilvánosságra lépését ugyan a kényszer szülte, de jól élt a lehetőséggel, meglepően jól használta ki a helyzetet, mára ő lett a legismertebb az ellenzéki világban” – írja a szerző, aki végül arra jut, hogy eddig Budapest egyetlen közteréből sem sikerült Majdant csinálni, de “most mintha a düh és a gyűlölet olyan hajtóerőnek bizonyulna, ami talán megrepeszti a demokrácia védelmi berendezéseit”.