Gulyás: Nem Rogán Antal feleségéé a milliókba kerülő ruha, táska és ékszer
De azt nem tudni, hogy akkor hogyan kerültek a luxuscikkek Rogán Barbarához.
HVG
Túlzónak minősíti-e Rogán Antal feleségének a 20-30 millió forintos ruháit, illetve táskáit Gulyás Gergely, ha már így nyilatkozott Mészáros Lőrinc jachtjáról két évvel ezelőtt? – tette fel a kérdést a HVG munkatársa a csütörtöki kormányinfón a miniszternek.
Gulyás azt mondta, hogy megkérdezte erről Rogán Antalt, aki azt mondta, hogy hazugság, hogy azok a feleségéé lennének. Arra a kérdésünkre, hogy akkor bérelte, vagy lízingelte-e azokat, már nem tudott válaszolni Gulyás, azt tanácsolta, kérdezzük meg magát a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetőjét. Ezt meg is tettük, amint válaszolnak, beszámolunk róla.
Vizsgálatot kezdeményez a kormány annak kiderítése érdekében, hogy mesterségesen vagy természetes úton jött-e létre a ragadós száj- és körömfájást okozó vírus – közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón. A tájékoztatón Vitályos Eszter kormányszóvivővel és Koncz Zsófiával, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkárával közösen tartja, kövesse a hvg.hu-n!
A kérdés a kormányinfón azért merült fel, mert másfél hete érkeznek a hírek arról, hogy Rogán Antal felesége luxusban él. Hadházy Ákos előbb arról mutatott be képet, hogy Rogán Barbara egy gyémánttal kirakott krokodilbőr táskát hord – azt a HVG is bemutatta, hogy mennyire nehéz egy ilyen Birkinhez hozzájutni –, majd miután a miniszter erre azt válaszolta, hogy „nagy bátorság egy kismamát ócsárolni”, Hadházy pontosított: tévedett, nem 30 millió forintos volt a táska, hanem 120 milliós, és ehhez jött még hozzá nagyjából 80 millió forint értékűre becsült ékszer.
A HVG kérdései a kormányinfón Orbán Viktor januárban azt ígérte, Donald Trump elnökké választása a magyar emberek zsebére, családok költségvetésére is jó hatással lesz. Ehelyett a háború továbbra sem ért véget, Trump a magyar gazdaságot is sújtó vámháborút indított, aminek indoklásában a magyarországi korrupció is szerepel, de még Rogán Antalt sem sikerült levetetni a szankciós listáról.
A 444pedig még egy fontos részletnek utánament a fényképeken, amelyeket Hadházy bemutatott: hogy azok pontosan hol készültek. Az olaszországi Positano egyik ötcsillagos szállodájában, a Le Sirenuse-ben, ahol egy éjszaka a főszezonon kívül egymillió forint környékén van, főszezonban kétmillió forintba kerül.
Egy másik fotón Rogán Barbara mögött a háttérben a franciaországi Saint-Jean-Cap-Ferrat szintén ötcsillagos Four Seasons Hotelje látható, ahol a szezonon kívül már közel 400 ezer forintért is lehet szobát találni két főre, főszezonban viszont egymillió forint fölötti az ár.
Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.