szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A demonstrálók szerint az eljárás nagyon sötét korszakot idéz. Petíciójukban azt követelték, hogy állítsák vissza a lefokozott rendőrt őrsparancsnoki pozíciójába.

Helyiek álltak ki a szentendrei rendőrkapitányságnál a rendőr mellett, akit azután fosztottak meg őrsparancsnoki státuszától, hogy bilincsben vitt el egy rendzavarót a Tisza párt rendezvényéről még áprilisban – számolt be az RTL Híradója.

Néhány nappal ezelőtt a 444 több, egymástól független forrásra hivatkozva írta meg, hogy belső eljárás indult a rendőr ellen, aki előállította rendezvényt megzavaró volt unitárius lelkészt, a Megafon kötelékében is megtalálható Albert-Nagy Ákost. A férfit azért állították elő, mert nem viselkedett együttműködően. Volt egyháza azóta elhatárolódott tőle. A rendőrt már egy nappal a történtek után retorziók érték.

Már nem őrsparancsnok az a rendőr, aki előállította a Magyar Péter rendezvényét megzavaró megafonos segédlelkészt

A bilincsben elvitt férfi titkára egy kormányzati milliókkal támogatott szervezetnek is.

Vasárnap délután szentendreiek egy csoportja tüntetett a helyi rendőrség előtt. Szerintük ez az eljárás nagyon sötét korszakot idéz, és egy petíciót is felolvastak, amiben azt követelték, hogy állítsák vissza a lefokozott rendőrt a pozíciójába.

Az RTL kereste a rendőrséget az üggyel kapcsolatban, és hogy mit szólnak a helyiek demonstrációjához, de érdemben nem válaszoltak a kérdésekre.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!