szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Már többtucatnyian jelezték, hogy részt vennének a június 28-ra rendezett felvonuláson.

Az Európai Parlament legnagyobb frakcióival (S&D, Greens/EFA, Renew Europe, The Left), valamint Hadja Lahbib esélyegyenlőségi biztossal egyeztetett az elmúlt napokban a Sokszínű Magyarországért képviselői csoport – derül ki a Demokratikus Koalíció közleményéből. A csoportosulást 2022-ben alapították, akkor a DK-sok mellett a Párbeszédből, a Momentumból, az LMP-ből és az MSZP-ből is csatlakoztak hozzá képviselők.

Mint írják, többektől egyértelmű elköteleződést kaptak, összesen több mint 70 EP-képviselő és munkatárs jelezte részvételét a Budapest Pride-on, így szerintük az esemény nem csupán közösségi ünnep lesz, hanem politikai kiállás is a gyűlöletkeltés ellen, az EU zászlaja alatt.

Kevésbé volt határozott Hadja Lahbib esélyegyenlőségi biztos, aki konkrét vállalást nem tett az interim intézkedésekre, de hangsúlyozta, hogy az Európai Bizottság kiemelten vizsgálja az új „átláthatósági törvényt”. Ezzel szemben a magyar ellenzéki politikusok azonnali jogi védelmet követeltek a Pride-nak.

Az országgyűlés még márciusban fogadta el azt kormánypárti előterjesztést, ami korlátozza a gyülekezési szabadságot, ezáltal pedig lehetővé teszi a Pride betiltását is, sokak szerint megsértve ezzel az uniós értékeket. „A Pride nem csak ünnep, a Pride ellenállás, június 28-án egész Európa minket fog nézni” – írják a képviselők.

Bár úgy tűnik, EP-képviselők ellátogatnak majd a budapesti felvonulásra, az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen sajtóértesülések szerint azt kérte a biztosoktól, ne vegyenek részt rajta, hogy ne „provokálják” Orbán Viktor magyar kormányát.

Ursula von der Leyen arra kéri az uniós biztosokat, hogy ne jöjjenek a budapesti Pride-ra

A bizottság elnöke attól tart, hogy ezzel csak tovább provokálnák az Orbán-kormányt.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!