Cser-Palkovics elrendelte: soron kívül fertőtlenítik a székesfehérvári önkormányzati intézmények vízhálózatát

Szúrópróbaszerű vízminőségteszteket is végeznek, miután a város egyik kollégiumában is kimutatták a szülészet csapvizét megfertőző baktériumot. Cser-Palkovics András polgármester szerint az intézkedésekre a közbizalom megőrzése érdekében van szükség, a Fejérvíz mérési eredményei nem indokolnák.

  • HVG HVG
Cser-Palkovics elrendelte: soron kívül fertőtlenítik a székesfehérvári önkormányzati intézmények vízhálózatát

„Elrendeltem az önkormányzati intézmények, kiemelten a bölcsődék és óvodák belső vízhálózatának soron kívüli, megelőző fertőtlenítését” – jelentette be közösségi oldalán Cser-Palkovics András, Székesfehérvár kormánypárti polgármestere, miután hétfőn kiderült, hogy a Fejér Vármegyei Szent György Kórház szülészetén kívül az Árpád Technikum és Kollégium vízhálózatában is jelen van a Pseudomonas aeruginosa baktérium.

A polgármester kedd délutáni bejegyzésében hangsúlyozta, hogy a szolgáltató, a Fejérvíz rendszeres mérései és tájékoztatása szerint a város vízhálózata és vízbázisai nem fertőzött, vagyis az ugyanolyan baktérium jelenlétével érintett kórház és kollégium „problémája nem függ össze”. Ennek ellenére határozott lépések megtételéről döntöttek, „mert a városi intézményekbe, az intézményekben található vízminőségbe vetett közbizalom nem inoghat meg”.

A preventív fertőtlenítés mellett két – a bejegyzés szerint nyáron kevésbé használt, ezért a pangó vízben tenyésző baktérium megjelenésének kitett – intézményben szúrópróbaszerű, soron kívüli vízminőségteszt elvégzését is elrendelte Cser-Palkovics, ugyanakkor hangsúlyozta: „a laborkapacitások korlátozottak, és érthető módon ezeket jelenleg a Kórház hálózatának folyamatos ellenőrzése nagyrészt leköti. Emiatt a biztonság kedvéért, az intézményekbe vetett közbizalom megtartása érdekében inkább végrehajtunk egy soron kívüli, megelőző fertőtlenítést az önkormányzati intézményekben, akkor is, ha valószínűleg erre nem mindenhol lenne szükség, és függetlenül attól, hogy milyen eredményeket hoznak a szúrópróbaszerű tesztek”.

Ezzel együtt, ha valamelyik oktatási intézmény fertőtlenítése a tanév kezdetéig nem zajlana le, iváshoz csapvíz helyett ballonos vagy palackos vizet biztosít majd az önkormányzat.

Távlati megoldásként az intézményeket olyan „új technológiával” tervezik felszerelni, amely garantáltan elpusztítja ezt a baktériumot. A polgármester szerint ez egy állandó, speciális, emberre veszélytelen fertőtlenítőszer alkalmazását és az ezt adagoló berendezés felszerelését jelenti az épületek belső hálózatán. A Sóstói Stadionban már eredményesen működő új rendszer kiépítésének előkészítése haladéktalanul megkezdődik – közölte Cser-Palkovics.

„Erre a célra azonnali polgármesteri döntéssel átcsoportosítottam 30 millió forintot, de ezt az összeget szükség esetén emeljük” – fogalmazott a polgármester az intézkedés költségeiről.

A kórház vízrendszerének fertőtlenítése hetek óta tart, de úgy tudni, egyelőre nem vezetett eredményre.

A DK képviselője szerint még mindig fertőzött az ivóvíz a székesfehérvári kórházban

Földi Judit szerint hétfő este még mindig pozitívak voltak a gyorstesztek. A kórház hétfőn azt állította, véget ért a fertőtlenítés.

Nyitóképünk: Cser-Palkovics András. Fotó: MTI / Bodnár Boglárka