Július 1-jétől emelkedik a csecsemőgondozási díj összege
Csütörtöktől már csak személyi jövedelemadót kell fizetni a csed után.
Csütörtöktől már csak személyi jövedelemadót kell fizetni a csed után.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Soros Györgyről két pontban is megkérdezi a kormány az állampolgárokat.
hvg.hu
Máltai és ír lapok is visszautasították a magyar kormány egész oldalas hirdetését, és meg is írták, hogy miért.
hvg.hu
Senkit nem kényszerített az MSZP társelnöke szerint a párt arra, hogy melyik frakcióba üljön majd a jövőben, de aki önként a DK-t választotta, azt kizárták. Másik két politikusukkal más miatt szakítottak. Ez egy csütörtöki háttérbeszélgetésen hangzott el, ahol a szocialista vezetőket a választások utáni tervekről is kérdeztük.
Egyre többekről derül ki, hogy nem vált ki náluk immunválaszt a kínai vakcina.
hvg.hu
A most kinevezett András Pál a 2016-os kvótanépszavazás után egyszer már betöltötte ezt a posztot.
A HVG360 szerdai, a honvédségnél történt szexuális zaklatásról szóló cikkének állításait elismerte ugyan a Honvédelmi Minisztérium, csak éppen a lényegről nem közölt információkat. Nem világos, hogy miért szüntette meg a Honvédség parancsnoka a szexuális zaklatással megvádolt alezredes ellen indított méltatlansági eljárást anélkül, hogy kimondta volna, méltó vagy méltatlan-e a hivatására. Ehelyett indult egy fegyelmi eljárás az ügyben, ami arra utal, hogy a főtiszt igenis sáros az ügyben, miközben a pozíciójában hagyták.
Dezső András
A megbízatásuk nem szűnik meg véglegesen.
A család olyan emberek közössége, akiket vérségi vagy szerelmi kapcsolat tart össze. Egy része tehát sorsszerű, egy része pedig szabadon megválasztható – és megköveteli tőlünk, hogy azokat is elfogadjuk, akiket nem mi választottunk, akiket mi nem választottunk volna. Hogy egy kormány a családokat állítja középpontba, helyes döntés. Hogy kiszemezgeti közülük azokat, akiket családnak tekint, és azokat, akiktől ezt az összetartozást megvonja, az viszont roncsolja a társadalmat.
A magyar egészségügy napja miatt nem nyitnak ki a patikák.
MTI
Egy szerda esti határozatban létrehozta az új egyetemi alapítványokat a kormány.
Ha valaki nem akarja a mobilapplikációt használni, így is igazolhatja, hogy megkapta a koronavírus elleni védőoltást.
hvg.hu
Korábban eltűnés miatt körözték a képviselőt, most rágalmazás miatt keresik.
hvg.hu
A Háttér Társaság és a Budapest Pride elpostázta a zászlót a miniszterelnöknek.
hvg.hu
Kórházi ápolásra 116 koronavírusos beteg szorul, közülük 20-at lélegeztetnek géppel.
hvg.hu
Hiába kérvényezték az egészségügyi szakdolgozók a jövő év elején esedékes béremelésük előbbre hozását – írja a Népszava.
hvg.hu
Körömi Attila többek között a kampány miatt növekvő terheléssel indokolta döntését.
hvg.hu
A rendőrség fél órán belül elfogta a 46 éves M. Csabát.
hvg.hu
Futószalagon fogadtak el vitatott törvényeket, a Jobbik kisegítette a kormánypártokat, Orbán Viktor szócsatákat vívott Jakab Péterrel, és sok milliós pénzbírságot kaptak ellenzéki politikusok – erről szólt az Országgyűlés idei tavaszi ülésszakának majd’ 300 órája.