Egy nap alatt húszmillió forint gyűlt össze a fotóriporter kezelésére
A 38 éves, háromgyerekes édesanyáért családja és barátai fogtak össze.
A 38 éves, háromgyerekes édesanyáért családja és barátai fogtak össze.
hvg.hu
Extrém UV-B sugárzás miatt is figyelmeztet a meteorológia.
MTI
A fővárosi intézményben végigsöpört a koronavírus-járvány.
hvg.hu
Menczer Tamás a szombati napsütéses napot HVG és 444 cikkeinek olvasásával töltötte, utána pedig a Facebookon hazugozta le a két szerkesztőséget.
hvg.hu
Egy nő és két férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett csalás miatt. Kecskeméten, Lajosmizsén és Vasváron akartak három idős asszonytól pénzt kicsalni azzal az ürüggyel, hogy családtagjaik bajba kerültek. Ketten fizettek is nekik.
hvg.hu
Több száz vidéki diákot kényszeríthet pesti albérletbe az ELTE-kollégiumok átszervezése, a hvg.hu-nak több diák is arról beszélt, hogy attól fél, emiatt halasztania kell egy évet. A kollégiumi férőhelyek számának jelentős szűkülését hozó döntés az egyetem szerint nem férőhelyszám-csökkentés, hanem - az alternatív lakhatás segítését is beleértve - a szállásszolgáltatás átstrukturálása. Más egyetemek úgy tűnik, nem készülnek hasonló lépésekre, de hallgatói szervezetek attól tartanak, hogy a példa ragadós lehet. Cikkünk megjelenése után az ELTE kancellárja reagált, aki jelezte, hogy a férőhelyek szűkülését okozó intézkedések egy része átmeneti, és azon vannak, hogy mindenkinek jusson megfelelő szálláshely.
A normál bőrtípusnál már 15-20 perc napon tartózkodás alatt is le lehet égni.
MTI
A hatóságok a Horvátországba belépők kötelező regisztrációját végzik, ezért személyautóval akár 3 órát is kell várni a határátlépéshez.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A legnagyobb győztesek között nincs Magyarország, de a mi gazdaságunkat nem is érintette olyan súlyosan a járvány, mint az olaszokét vagy a görögökét.
hvg.hu
Mostantól 30 kilométer/óra a megengedett sebességhatár a hídon, az 5 tonnánál nehezebb járművek már január eleje óta nem hajthatnak fel a hídra.
hvg.hu
Hajnal Gabriella szerint egyetlen kollégával sem történhetett meg, hogy kért és nem kapott számítógépet.
hvg.hu
Kutyakiképző központban járt Varga Mihály.
hvg.hu
A turizmus ágazatban nagy a gond, de ez nem jelenti azt, hogy ne lennének tökéletes úti célok Magyarországon. A kínálat az olcsótól a luxusig megvan, és ha valaki csak a tavakat és a borvidékeket végigjárja, öt évre elég programot talál – mondja Varga G. Gábor, szenvedélyes utazó. Ez a Fülke, a hvg.hu közéleti podcastja.
A miniszterelnök az NKE tisztavatásán arra is utalt, hogy jómódú országokban az egyenruhások iránti közmegbecsülést köztéri szobrokkal együtt döntik le, „az állam és a törvény kivonul az utcáról”.
MTI
A rendőrök amerikai segítséggel fogták el a 26 éves magyart, aki a kisfiú testvérével is szexuális cselekményt végzett.
hvg.hu
A kormány szerint igazságosabb lesz a rendszer, a 2021-től élő módosítástól pedig több tízmilliárd forint pluszbevételt remélnek.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Az aktív fertőzöttek száma folyamatosan csökken az országban.
hvg.hu
Eger és Szilvásvárad között szünetelt a vasúti közlekedés.
MTI
“Önök az összefogás helyett álhíreket gyártottak” - áll Rétvári Bence gyakorlatilag kopipésztelt válaszaiban.
hvg.hu