Órák alatt elfogta a rendőrség Till Tamás gyilkosát
Az ügyészség szerint nem évült el a bűncselekmény.
Az ügyészség szerint nem évült el a bűncselekmény.
HVG
A Szentlélek tér és a Batthyány tér között nem közlekedik a H5-ös HÉV.
hvg.hu
F. Jánost emberölés és segítségnyújtás elmulasztása miatt keresik.
HVG
Ezzel egy régi konfliktus oldódhat meg.
A DK-s Perlai Zoltán a kampányban még támadta a fideszes polgármester tisztázatlan vagyonosodását, most alpolgármesterként dolgozik mellette.
hvg.hu
A módosítás a jövő évtől hatályos, hiszen a visszamenőleges jogalkotást az Alaptörvény tiltja.
Azt nem tudni, hogy mit szeretne a vasúttársaság fejleszteni a szegedi pályaudvaron.
hvg.hu
Egy, a jövő évi költségvetéshez kapcsolódó utolsó pillanatos módosító javaslat jelentősen megemelné a pártok parlamenti frakciói által elkölthető keretet. Minden képviselőcsoport dupla annyi munkatársat vehet fel, mint eddig, ráadásul fejenként dupla annyi fizetésért.
A törvényalkotói bizottság ismét azt az eljárást választotta, hogy a zárószavazás előtti utolsó pillanatban írja át a tervezetet, amelyről már nem tartanak általános és részletes vitát, módosító indítványt pedig nem lehet benyújtani hozzá.
A függönyökön túl több millió forintot költöttek Dézsi Csaba irodájának felújítására és bútoraira.
hvg.hu
Hadházy Ákos tett feljelentést az ügyben, mert szerinte gyanúsan működik az Uzsoki kórház VIP-részlege.
hvg.hu
Jócskán megkésett és némi értetlenséget is kiváltott a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, amikor a minap bocsánatot kért a többek között kiskorúak sérelmére elkövetett bűnökért, de valami kétségtelenül elindult.
Így bűncselekmény hiányában elutasítják a Menczer ellen garázdaság miatt tett feljelentést.
hvg.hu
A módosító javaslat szerint 15 százalékkal nő a bírák és az ügyészek illetményalapja, ami így is jóval alatta marad annak, ami az OBH elnökének korábbi javaslatában szerepelt.
A miniszter azt is elárulta, hogy mikor ült utoljára vonaton, és hányasra értékelte az utazás színvonalát.
hvg.hu
Skrabski Fruzsina szerint a nyilvánosságban csak a legsúlyosabb ügyekre kellene koncentrálni.
hvg.hu
35 évre emelik a babaváró hitel korhatárát – jelentette be a csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely, aki reménykedik abban, hogy mégsem évült el a Till Tamás-gyilkosság. Úgy véli, Brüsszelben utálják Magyarországot, a Tisza Pártban árulók, ügynökök és agyhalottak dolgoznak, illetve a legkényesebb ízléseknek is megfelel az a bírókkal kötött megállapodás, ami miatt az Országos Bírói Tanács elnöke is lemondott. A Menczer Tamás mellett egy tévesen értelmezett jézusi idézettel kiálló Orbán Viktor kapcsán a miniszter azt mondta: a Bibliának van ószövetségi része is. Putyin állítólag „megfontolta” a magyar kormány karácsonyi tűzszünetről szóló javaslatát. Élő tudósításunk.
Az első fokon eljáró bíróság ilyen ítéletet hozott, de a férfi és a védője is fellebbezett.
hvg.hu
Közös előterjesztést visznek a Fővárosi Közgyűlés elé.
hvg.hu
A Népszava úgy tudja, a püspök szereplését többen megütközéssel fogadták.
hvg.hu