szerző:
Klubrádió
Tetszett a cikk?

A Magyar Rektori Konferencia elnöke szerint az állami intézmények komoly bevételre tesznek szert a fizetős szakokból és kihasználják kapacitásukat. Ráadásul igény van a képzésekre - mondta a Klubrádióban.

Elképzelhetetlennek nevezte a Klubrádióban a Magyar Rektori Konferencia elnöke, hogy kivezessék a felsőoktatásból a költségtérítéses képzést. Sándorné Kriszt Éva a Klubrádiónak úgy fogalmazott: itt valami tévedésről lesz szó.

Felvetette, hogy ez ellentmond az élethosszig tartó tanulásnak, ellehetetleníti a másoddiplomás képzést, a külföldi diákok tanulását és a céges képzéseket. Az állami intézmények komoly bevételre tesznek szert a fizetős szakokból és kihasználják kapacitásukat. Ráadásul igény van a képzésekre - jelezte a Budapesti Gazdasági Főiskola rektora.

A Magyar Nemzet arról írt ma, hogy fokozatosan megszüntetnék a költségtérítéses képzést a felsőoktatásban egy, a Nemzetgazdasági Minisztérium és a kancellária által kidolgozott javaslat szerint. Azzal indokolják, hogy a fizetős kurzusok jelentős részben a felesleges kapacitások fenntartását szolgálják és súlyos terhet rónak az állami intézményrendszerre.

Egyre közelebb a bűvös határidő: Ön már mindent tud a külföldi befektetések bevallásáról?

Egyre közelebb a bűvös határidő: Ön már mindent tud a külföldi befektetések bevallásáról?

Máté Gábor szerint Nagy Ervint a jobbítás szándéka vezette a Tisza Párthoz, de sajnálja, hogy politikai szerepet vállalt

Máté Gábor szerint Nagy Ervint a jobbítás szándéka vezette a Tisza Párthoz, de sajnálja, hogy politikai szerepet vállalt

Díszes társaság verődik össze Moszkvában a győzelem napi felvonulásra

Díszes társaság verődik össze Moszkvában a győzelem napi felvonulásra

„Világítótorony a sötét éjszakákban” – mondta az egyházról XIV. Leó pápa első miséjén

„Világítótorony a sötét éjszakákban” – mondta az egyházról XIV. Leó pápa első miséjén