Tetszett a cikk?

Pályaválasztási kiállítás nyílt Miskolcon több száz kiállító részvételével. A munkanélküliségtől egyik leginkább sújtott megyében a rendezvénytől többek között azt várják a szervezők és a kiállítók is, hogy a munkaerő-piaci kereslet jobban összhangba kerülhet az oktatási intézmények kínálatával.

Az egy hétig tartó miskolci rendezvényen szakiskolák, szakközépiskolák, főiskolák és egyetemek, felnőttképzéssel foglalkozó intézmények, valamint munkaadók mutatják be magukat egymásnak, a pályaválasztóknak és pályakezdőknek. „A kiállítás és börze célja, hogy a pályaválasztás előtt álló fiatalok, a pályakezdők, a tartós munkanélküliek, a megváltozott munkaképességűek információt kapjanak szakmákról, képzési lehetőségekről” – hangsúlyozta Szabó József, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Munkaügyi Központ igazgatója.
Csizmár Gábor, a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium politikai államtitkára a kiállítás megnyitóján kijelentette, hogy a munkaügyi tárca kedvezően fogadta a Borsodi Nemesacél Acélgyártó Kft. pályázatát, ezért várhatóan a diósgyőri kohászati cég milliárdos nagyságrendű támogatást kap munkahelymegtartásra, munkahelyteremtésre. A hírek szerint 1,2 milliárd forintot kaphat a cég több mint ezerkétszáz munkahely megtartásához.
Borsod-Abaúj-Zemplén megye 5,5 milliárd forintot kap, illetve kapott az idén különböző alapokból aktív foglalkoztatáspolitikai támogatásra, míg munkahelyteremtésre, illetve -megőrzésre több mint 3 milliárd forintot. Csizmár Gábor az efféle foglalkoztatási politikai eszközök eredményességét látja abban, hogy a KSH adatai szerint az idén országos szinten 60 ezerrel több embernek van munkája, mint egy évvel korábban. (MTI)
Magyar munkáltatói raboltak ki és bántalmaztak egy 20 éves nőt Tenerifén

Magyar munkáltatói raboltak ki és bántalmaztak egy 20 éves nőt Tenerifén

Teljesen megújult Starshipet tesztelhet napokon belül a SpaceX – eddig példátlan dologra is készül a cég

Teljesen megújult Starshipet tesztelhet napokon belül a SpaceX – eddig példátlan dologra is készül a cég

Rogán Antal hosszú vizsgálat után vetetheti le magát a szankciós listáról

Rogán Antal hosszú vizsgálat után vetetheti le magát a szankciós listáról

Economist: Közép-Európa putyinizálódik

Economist: Közép-Európa putyinizálódik