A német „bazár-gazdaság” és a kelet-európai munkaerő
Miközben a globalizáció számos nyugat-európai vállalatot arra késztet, hogy alacsony bérért foglalkoztatható, de jól képzett munkásokért felkutassa a fél világot, sok európai cég a szomszédban találta meg a megoldást.
A high-tech munka, különösen Németországban, legalább olyan mértékben kerül Európa keleti felébe, mint Kelet-Ázsiába, de az amerikai választási kampány során hangoztatott megfogalmazásokkal ellentétben az európai vezetők gyorsan haladnak afelé, hogy feladják összes korábbi protekcionista reakciójukat.
A költségcsökkentés és az olcsóbb termelés a társaságok szinte legfontosabb mozgatóerejévé vált: nem utolsó sorban az EU nagyon magas munkaerő költségei és a globális piac heves versenye miatt. Az új kutatási eredmények azonban azt jelzik, hogy a munkák átadásának fontos okává vált a képzettség hiánya; és az EU keleti hátországa – nem csupán az EU-hoz hamarosan csatlakozó államok, de Oroszország Ukrajna és Bulgária is – bővében van ennek az "árucikknek".
A Kelet felé történő elmozdulás valamiféle biztonsági szelepnek tekinthető, és ez olyan dolog, amit a kormányok csak nehezen kérdőjelezhetnek meg. Amikor a német technológiai óriásvállalat, a Siemens decemberi bejelentése arról, hogy információtechnológiai kutatási és fejlesztési tevékenységének harmadát, mintegy 10 ezer munkahelyet alacsony bérű országokba helyez át, megrázta a német közvéleményt, a kormány a reflexből adott válasz ellen emelte fel hangját.
A német politikusoknak rá kellett világítaniuk a globalizálódásból és a szabad kereskedelemből származó nagyobb haszonra – hangsúlyozva, hogy az oktatás és a képzettség javítása, a kutatási és fejlesztési erőfeszítések növelése a megfelelő válasz. Gerhard Schröder német kancellár amerikai útján arról beszélt, hogy a protekcionizmus nem megfelelő válasz annak az irányzatnak a térnyerésére, ami a szabad kereskedelemben és a vállalati rugalmasságban gyökerezik. „Meg kell győznünk az embereket arról, hogy a globális gazdaság és a szabad kereskedelem adja a legjobb esélyeket a fejlődés számára" – fogalmazott.
Az EU lisszaboni forgatókönyvének célkitűzései, amelyek lényege az, hogy a térséget 2010-re a világ legdinamikusabb és leginkább versenyképes gazdaságává tegyék, szintén sokat felölelnek ebből a kérdéskörből. Sok európai vállalat már egy évtizede megkezdte az aránylag olcsó kelet-európai munkaerőforrások megcsapolását és soknak van szüksége azokra a képzettségekre, amelyekből otthon már hiány mutatkozik. Az amerikai versenytársakhoz hasonlóan ugyan sokan kísérleteznek a feltörekvő kínai lehetőségekkel és olyan high-tech paradicsomokkal, mint például az indiai Bangalore, az olyan országokban, mint Németország vagy Ausztria, hagyomány a közelebbi célpontok keresése is. Segített ebben az EU keleti bővítése, valamint ezen országok – földrajzi és kulturális – közelsége is.
Egy idén készített tanulmány, amely a kiszervezésben (outsourcing) és a kelet-európai telephelyválasztásban érintett német és osztrák cégek tevékenységét elemezte, megmutatta a szoftverszolgáltatások és banki adminisztrációs tevékenységek keletre húzódásának legfontosabb indító oka a megfelelő képzettség keresése volt.
Dalia Marin, a müncheni egyetem közgazdász professzora rámutatott, hogy bár a Keletre helyezett munkaerő létszáma alacsony maradt – kevesebb, mint a német és osztrák munkaerő állomány 1,0 százaléka –, ezek egyre kevésbé a feldolgozóiparban, egyre inkább a magas képzettséget igénylő tevékenységekben jelentek meg. "Sok társaság egyszerűen nem találja meg otthon a megfelelő képzettségű munkavállalókat, miközben különlegesen jól képzett és szakképzett munkaerőre lelhetnek Oroszországban, Bulgáriában vagy éppen Csehországban” – jelentette ki Marin, aki azt is hangsúlyozta, hogy a magasan képzett munkaerő kínálat Németországban a 90-es években kétharmadával csökkent. Ebben az időszakban az egyetemi végzettséghez kötött munkaköröknek Németországból 10 százaléka, Ausztriából 48 százaléka Kelet-Európába került. A képzettség-igényes tevékenységek kiszervezése mindkét országban segített az emberi tőke válságának enyhítésében.
Az EU-belépésre váró országokban létrehozott cégek megtakarításai ugyanakkor meglehetősen korlátozottak, és nem is az egyedüli hajtóerőt jelentik. A statisztikák szerint ugyanis például a bérek a Cseh Köztársaságban a német bérek 23 százalékát jelentik, ám a termelékenység is csak 23 százaléka a németországinak. Annak ellenére, hogy az EU nagy nyomást fejt ki a kormányokra, hogy növeljék kutatásra és fejlesztésre fordított kiadásaikat, a tanulmány rámutat, hogy a K F kiadások nem nőnek együtt a képzettségi válság súlyosbodásával. A jelek szerint a képzett munkaerő nagyobb áramlásának engedélyezése a kibővített EU-n belül jobb megoldást jelenthet.
Johannes Feldmayer, a Siemens stratégiai vezetője például a múlt decemberi döntés indoklásakor arról beszélt, hogy a döntést nem csak a költségcsökkentés lehetősége indokolta, hanem az alacsony bérű országokban fellelhető munkaerő magas képzettsége is. Mindennek ellenére nehéz lecsillapítani azokat a félelmeket, hogy a rugalmatlan német munkaerőpiac és a világ legmagasabbnak számító órabérei felgyorsítják az elmozdulást a csatlakozó országokba és azokon túl, Bulgáriába és Oroszországba.
Aggodalomra ad okot az is, hogy míg a transznacionális vállalatok már évek óta gyakorolják a kelet-európai cégek létrehozatalát, a kisebb társaságoknak erre sokkal rövidebb idő áll majd rendelkezésükre, és a német ipar hosszú ideje aggodalommal tekintett „kiürülése” tovább folytatódhat. „Ahhoz hasonlóan, ahogy a nagy német vállalatok tevékenysége Ázsiába vándorolt, hogy elkerülhetővé váljanak a magas német munkaerő-költségek, a német kis- és középvállalatok Kelet-Európába tartanak” – állította egy nemrégiben tartott előadásában Hans-Werner Sinn, az Ifo gazdaságkutató intézet elnöke. Szerinte Németország fokozatosan olyan „bazár”-gazdasággá válik, amely a világpiacon kínálja azokat a termékeket, amelyeket kelet-európai hátországában termel. (MTI)
A költségcsökkentés és az olcsóbb termelés a társaságok szinte legfontosabb mozgatóerejévé vált: nem utolsó sorban az EU nagyon magas munkaerő költségei és a globális piac heves versenye miatt. Az új kutatási eredmények azonban azt jelzik, hogy a munkák átadásának fontos okává vált a képzettség hiánya; és az EU keleti hátországa – nem csupán az EU-hoz hamarosan csatlakozó államok, de Oroszország Ukrajna és Bulgária is – bővében van ennek az "árucikknek".
A Kelet felé történő elmozdulás valamiféle biztonsági szelepnek tekinthető, és ez olyan dolog, amit a kormányok csak nehezen kérdőjelezhetnek meg. Amikor a német technológiai óriásvállalat, a Siemens decemberi bejelentése arról, hogy információtechnológiai kutatási és fejlesztési tevékenységének harmadát, mintegy 10 ezer munkahelyet alacsony bérű országokba helyez át, megrázta a német közvéleményt, a kormány a reflexből adott válasz ellen emelte fel hangját.
A német politikusoknak rá kellett világítaniuk a globalizálódásból és a szabad kereskedelemből származó nagyobb haszonra – hangsúlyozva, hogy az oktatás és a képzettség javítása, a kutatási és fejlesztési erőfeszítések növelése a megfelelő válasz. Gerhard Schröder német kancellár amerikai útján arról beszélt, hogy a protekcionizmus nem megfelelő válasz annak az irányzatnak a térnyerésére, ami a szabad kereskedelemben és a vállalati rugalmasságban gyökerezik. „Meg kell győznünk az embereket arról, hogy a globális gazdaság és a szabad kereskedelem adja a legjobb esélyeket a fejlődés számára" – fogalmazott.
Az EU lisszaboni forgatókönyvének célkitűzései, amelyek lényege az, hogy a térséget 2010-re a világ legdinamikusabb és leginkább versenyképes gazdaságává tegyék, szintén sokat felölelnek ebből a kérdéskörből. Sok európai vállalat már egy évtizede megkezdte az aránylag olcsó kelet-európai munkaerőforrások megcsapolását és soknak van szüksége azokra a képzettségekre, amelyekből otthon már hiány mutatkozik. Az amerikai versenytársakhoz hasonlóan ugyan sokan kísérleteznek a feltörekvő kínai lehetőségekkel és olyan high-tech paradicsomokkal, mint például az indiai Bangalore, az olyan országokban, mint Németország vagy Ausztria, hagyomány a közelebbi célpontok keresése is. Segített ebben az EU keleti bővítése, valamint ezen országok – földrajzi és kulturális – közelsége is.
Egy idén készített tanulmány, amely a kiszervezésben (outsourcing) és a kelet-európai telephelyválasztásban érintett német és osztrák cégek tevékenységét elemezte, megmutatta a szoftverszolgáltatások és banki adminisztrációs tevékenységek keletre húzódásának legfontosabb indító oka a megfelelő képzettség keresése volt.
Dalia Marin, a müncheni egyetem közgazdász professzora rámutatott, hogy bár a Keletre helyezett munkaerő létszáma alacsony maradt – kevesebb, mint a német és osztrák munkaerő állomány 1,0 százaléka –, ezek egyre kevésbé a feldolgozóiparban, egyre inkább a magas képzettséget igénylő tevékenységekben jelentek meg. "Sok társaság egyszerűen nem találja meg otthon a megfelelő képzettségű munkavállalókat, miközben különlegesen jól képzett és szakképzett munkaerőre lelhetnek Oroszországban, Bulgáriában vagy éppen Csehországban” – jelentette ki Marin, aki azt is hangsúlyozta, hogy a magasan képzett munkaerő kínálat Németországban a 90-es években kétharmadával csökkent. Ebben az időszakban az egyetemi végzettséghez kötött munkaköröknek Németországból 10 százaléka, Ausztriából 48 százaléka Kelet-Európába került. A képzettség-igényes tevékenységek kiszervezése mindkét országban segített az emberi tőke válságának enyhítésében.
Az EU-belépésre váró országokban létrehozott cégek megtakarításai ugyanakkor meglehetősen korlátozottak, és nem is az egyedüli hajtóerőt jelentik. A statisztikák szerint ugyanis például a bérek a Cseh Köztársaságban a német bérek 23 százalékát jelentik, ám a termelékenység is csak 23 százaléka a németországinak. Annak ellenére, hogy az EU nagy nyomást fejt ki a kormányokra, hogy növeljék kutatásra és fejlesztésre fordított kiadásaikat, a tanulmány rámutat, hogy a K F kiadások nem nőnek együtt a képzettségi válság súlyosbodásával. A jelek szerint a képzett munkaerő nagyobb áramlásának engedélyezése a kibővített EU-n belül jobb megoldást jelenthet.
Johannes Feldmayer, a Siemens stratégiai vezetője például a múlt decemberi döntés indoklásakor arról beszélt, hogy a döntést nem csak a költségcsökkentés lehetősége indokolta, hanem az alacsony bérű országokban fellelhető munkaerő magas képzettsége is. Mindennek ellenére nehéz lecsillapítani azokat a félelmeket, hogy a rugalmatlan német munkaerőpiac és a világ legmagasabbnak számító órabérei felgyorsítják az elmozdulást a csatlakozó országokba és azokon túl, Bulgáriába és Oroszországba.
Aggodalomra ad okot az is, hogy míg a transznacionális vállalatok már évek óta gyakorolják a kelet-európai cégek létrehozatalát, a kisebb társaságoknak erre sokkal rövidebb idő áll majd rendelkezésükre, és a német ipar hosszú ideje aggodalommal tekintett „kiürülése” tovább folytatódhat. „Ahhoz hasonlóan, ahogy a nagy német vállalatok tevékenysége Ázsiába vándorolt, hogy elkerülhetővé váljanak a magas német munkaerő-költségek, a német kis- és középvállalatok Kelet-Európába tartanak” – állította egy nemrégiben tartott előadásában Hans-Werner Sinn, az Ifo gazdaságkutató intézet elnöke. Szerinte Németország fokozatosan olyan „bazár”-gazdasággá válik, amely a világpiacon kínálja azokat a termékeket, amelyeket kelet-európai hátországában termel. (MTI)
