Tetszett a cikk?

Csak újságolvasást engedélyez beosztottjainak a hivatalban Don Williamson a michigani Flint város polgármestere, aki ezzel valamelyest enyhített saját júliusban hozott, még szigorúbb verdiktjén, ami még a hírlapolvasást is munkajogilag megengedhetetlen cselekménynek minősítette.

A polgármesteri döntés azt követően született meg, hogy a flinti rendőrség rövid időre előállított egy újságkihordót, aki korábban előfizetett lapokat próbált kézbesíteni a hivatal dolgozóinak. A júliusban kibocsátott polgármesteri utasítás megtiltotta, hogy a munkával szigorúan kapcsolatos írásos anyagok kivételével bármiféle olvasmány bekerüljön a városháza épületébe. A mostani könnyítés értelmében azonban „szigorúan ellenőrzött újságkihordók” behozhatnak néhány sajtóterméket, amelyeket azonban a dolgozók kizárólag ebédszünet alatt vehetnek a kezükbe.



Az olvasásbetiltási rendelettel Williamson a városházán folyó munka hatékonyságát akarta fokozni. „Az a célunk, hogy munkánkat produktívabbá téve, bölcsen használjuk fel az adófizetők pénzét, és ügyfeleink azt a szolgáltatás kapják, amit elvárnak” – hangoztatta a polgármester. Az amerikai polgári szabadságjogok szervezete az olvasáshoz való jog csorbítására hivatkozva tervezi, hogy panaszt emel a rendelet ellen. (Panoráma)
New Yorkban több mint 4000-en haltak meg koronavírusban

New Yorkban több mint 4000-en haltak meg koronavírusban

Ellenzéki képviselők a "Mészáros-adóval" mentenék meg a gazdaságot

Ellenzéki képviselők a "Mészáros-adóval" mentenék meg a gazdaságot

Újabb lakó hunyt el koronavírusban a Pesti úti idősotthonban

Újabb lakó hunyt el koronavírusban a Pesti úti idősotthonban