szerző:
eurohirek.hu
Tetszett a cikk?

A török és marokkói munkavállalókat hátrányosan megkülönböztetik a belga munkaerőpiacon - derül ki az antwerpeni egyetem és a nemzeti statisztikai hivatal tanulmányából.

Az adatok szerint a 16 és 24 év közötti belga munkavállalók 61 százaléka dolgozik (Európában az átlag 56 százalék), a hasonló korú marokkói és török származású munkások esetében viszont ez az arány csupán 26 százalék.
 
Érdekes adat, hogy a munka nélkül lévő európaiaknak csupán 12 százaléka tesz kísérletet elhelyezkedésre, a marokkóiak és a törökök esetében ez az arány 38 százalék, ők azonban általában minden igyekezetük ellenére sem kapnak munkát.
 
A kutatók több okot is felsoroltak annak magyarázatául, hogy miért nem kelendő a külföldi munkaerő Belgiumban, s első helyre teszik a megfelelő tanultság hiányát. Ugyanakkor ha a külföldinek diplomája van, akkor sem nő jelentősen az esélye az elhelyezkedésre, sőt, a belgákhoz képesti aránytalanság még sokkal nagyobbb: a diplomával rendelkező belgáknak csupán öt százaléka munkanélküli, a külföldiek esetében ez az arány 30 százalék.
Komoly hibát tapasztal sok iPhone-os, frissítés után nem működik a kamera

Komoly hibát tapasztal sok iPhone-os, frissítés után nem működik a kamera

A brutalista rendezője a Golden Globe díjátadón Aubrey Plaza nemrég meghalt férjéről is megemlékezett

A brutalista rendezője a Golden Globe díjátadón Aubrey Plaza nemrég meghalt férjéről is megemlékezett

Rév Marcell: A Nemzeti Filmintézet lett az új Magyar Labdarúgó-szövetség

Rév Marcell: A Nemzeti Filmintézet lett az új Magyar Labdarúgó-szövetség

Pörögtek a külföldi turisták Magyarországon novemberben, 23 százalékkal többen jöttek, mint egy évvel korábban

Pörögtek a külföldi turisták Magyarországon novemberben, 23 százalékkal többen jöttek, mint egy évvel korábban