szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A pályázók követése megfizethetetlen előnyökkel járhat a HR-osztály számára, többek között költségeket és időt lehet megtakarítani, miközben a legjobb jelöltet is ki lehet szűrni az állásért sorban állók tengeréből. Egy ilyen rendszer beindítása és finomhangolása azonban elhúzódhat, s ilyen esetben visszájára fordulhat a hatékonyság növelésére irányuló kísérlet. Az alábbi hat lépés segítségével azonban biztos a siker.

1. Ne csak a közvetlen célt tartsd szem előtt

Sok cégnél azzal kezdik a követési rendszer kiépítését, hogy listát készítenek arról, milyen funkciókat szeretnének majd látni benne. Ennél hasznosabb, ha a kívánt eredményekre koncentrálsz. A toborzás felgyorsítása a cél, esetleg bizonyos folyamatok – például a visszaigazoló levelek elkészítésének – automatizálása? Az a fontos, hogy a jelentkezők a lehető legjobban képzett munkaerőből kerüljenek ki? Esetleg mindez együtt? Miután sikerült eldönteni, hogy mely szempontok a legfontosabbak, ezekhez már sokkal könnyebb hozzárendelni a kívánt funkciókat.

2. Kezeld a felmerülő akadályokat

Kincset ér az olyan alkalmazott, aki könnyen adaptálódik a változásokhoz – ez igaz a megváltozó toborzási folyamatok bevezetésére is. Az ellenállást könnyen lelkesedéssé lehet alakítani, ha azokat a kollégákat, akik a toborzás „első vonalát” jelentik, bevonjuk a döntéshozó folyamatokba. Meséljék el, hogy a munkájuknak mely részei unalmasak, vagy nehezek, s kérjük ki a véleményüket a problémák megoldásával kapcsolatban.

Legyünk tisztában azzal, milyen hatása lesz a rendszernek a cégek egyes részlegeire. Igaz, hogy a legtöbb ilyen szoftver lehetővé teszi a vállalatok számára, hogy több munkát kevesebb emberrel végezzenek el, ennek ellenére a legtöbben olyan megoldást keresnek, amely a gyors növekedést segít kezelni. Ha a cég automatizálni szeretne bizonyos folyamatokat, annak érdekében, hogy kétszer annyi alkalmazást lehessen kezelni, anélkül, hogy a toborzó személyzetet bővítenék, érdemes a dolgozók felé kommunikálni, hogy az új eszköz nem fenyegeti az állásukat – így könnyebben elfogadják majd a változást. Érdemes az őket érintő előnyöket is megemlíteni, például, hogy a felmérések szerint egy-egy ilyen követési rendszer üzembe helyezése után az alkalmazottak jóval produktívabban tudtak dolgozni, s több idejük jutott a fontosabb feladatok – pl. stratégiai tervezés – elvégzésére, amikor már nem kellett szakmai önéletrajzokat és motivációs leveleket rendszerezniük.

3. A funkciók kiválasztása
Miután tisztázódott, hogy az alkalmazottak mit szeretnének, s a cégnek milyen célkitűzései vannak az új rendszerrel, itt az ideje a konkrét funkciók kiválasztásának. Olyan megoldásra van szükség, amely egy részleg, vagy a teljes cég igényeit ki tudja szolgálni? Támogatnia kell az online jelentkezési lehetőséget? Készíts listát az egyes funkciókból, majd állítsd azokat fontossági sorrendbe. Azok kerüljenek a lista élére, amelyek az átfogó célok elérését lehetővé teszik.

4. Ne az ár legyen a legfontosabb
Amikor a végső rendszer várható költségei kerülnek szóba, fontos, hogy ne automatikusan a legolcsóbb megoldást válasszuk. Érdemes további információt beszerezni a rendszer flexibilitásáról, további bővíthetőségéről, illetve arról, hogy mennyire felhasználóbarát a rendszer. Ezek a tulajdonságok nem tűnnek fel egyből, később azonban kiderülhet, hogy a baráti áron beszerzett rendszer csupán költséges átalakítások árán válik használhatóvá. Érdemes minél pontosabb információkkal ellátni a fejlesztőket, akik így könnyebben fel tudják mérni, hogy milyen várható költségeket jelent majd a rendszer kiépítése. A specifikáció során a fejlesztők rögzítsék, hogy a telepítés egyes lépéseit kinek kell majd elvégezni, illetve, hogy mi történik a későbbi fejlesztések folyamán a testreszabott funkciókkal.

5. Indulás!
Nem valószínű, hogy a toborzással foglalkozó részleg szüneteltetni tudja a munkát, amíg a rendszert üzembe állítják. Még az olyan megoldások esetében is, amelyeket nem a cég számára készítenek, hanem előre gyártják, az integrációs folyamat hosszú időt vehet igénybe. A várható nehézségekre fel lehet készülni, ha megkeresünk olyanokat, akik hasonló terméket használnak. A fejlesztő is értékes információval szolgálhat erre nézvést, azonban fontos, hogy az átállási folyamatba belekalkuláljuk az alkalmazottak tréningjének az idejét is. Ne feledjük, hogy még a legjobb rendszerrel sem lehet jobb eredményeket elérni, ha a dolgozóknak meggyűlik a baja a használatával.

6. Mérhető eredmények
Amikor a cég sikeresen kiválasztja és telepíti a rendszert, megkezdődhet az eredmények felmérése. Használd az előzetesen összeállított célkitűzés-listát és az új rendszer segítségével figyeld, hogy az elvárt célok teljesülnek-e. Néhány héten belül már használható statisztikákra tehetünk szert, fél év elteltével pedig már a nagyobb kaliberű projekteken is érződik majd a hatékonyság javulása.

hvg.hu Karrier

Állásmegtartó tippek új munkahelyre

Általában 3 hónapos próbaidő áll az újoncok rendelkezésére, hogy beilleszkedjenek a szervezeti kultúrába, s elsajátítsák az adott vállalatnál bevett gyakorlatokat. Az alábbi tippek segítségével bebetonozhatod újonnan megszerzett pozíciódat.

Karrier

Tippek idősebb kollégák irányítására

A hagyományos vállalati modellekben a munkatársak felkapaszkodnak a munkahelyi grádicson, s a végén valamilyen vezetői beosztásban végzik be pályájukat. Mostanában azonban a teljesítményelvű szervezetekben felkavarodtak a szerepek. Sokszor fiatalok vezetnek idősebbeket, de a generációs szakadékot nem mindig könnyű áthidalni – olvasható a DBM tanácsadócég egyik elemzésében.

hvg.hu Itthon

Hasznos tippek felvételiző nyolcadikosoknak

A nyolcadikosok január 29-én, szombaton délelőtt 10 órakor kezdik meg a 9. évfolyamra történő központi írásbeli felvételijüket. A közel 110 ezer végzős általános iskolai nebuló közül 57 ezer jelentkezett írásbeli vizsgára. Mellékletünkben a lehetőségekrők tájékozódhat, és letöltheti a múlt évi teszteket is.

hvg.hu Karrier

Tippek a sikeres állásinterjúhoz

A cégek hagyományosan kora ősszel töltik fel az üres álláshelyeket, hogy a rövid alkalmazkodási periódus után az év üzleti csúcspontjának számító utolsó három hónapban már némi rutinnal a hátuk mögött teljes gázzal dolgozhassanak az új emberek, s a társaságok teljes gépezete zökkenők nélkül adhassa le legnagyobb teljesítményét. Akik ebben az időszakban akarnak felugrani egy cég szekerére, azoknak adunk tippeket hatrészes sorozatunkban.

hvg.hu Karrier

Tippek a fizetésről folyó alkuhoz

A fizetésről folyó megbeszéléseken kell az állásra jelentkezőknek a legtürelmesebben, legtaktikusabban viselkedniük. Mert bár a munkaadók nagyon örülnek, ha a munkatársaik elégedettek, de a megtakarításoknak legalább ennyire örülnek.

hvg.hu/labourmobility.com Világ

Külföldi munka: tippek országról-országra

Sokan próbálnak szerencsét a külföldi munkaerőpiacon, ám Európa nyugati fele sem fenékig tejfel és figyelembe kell venni a nemzeti sajátosságokat is. A hvg.hu körképéből kiderül, mire érdemes figyelni munkavállaláskor 27 európai országban.

hvg.hu Itthon

Hasznos tippek 6 és 8 évfolyamos gimnáziumokba felvételizőknek

Január 28-án, pénteken egyes hat- és nyolcévfolyamos gimnáziumok központi írásbeli felvételi vizsgáival megkezdődik a középiskolai felvételik sorozata. Mellékletünkben tájékozódhat a határidőkről, az iskolákról és a korábbi eredményekről, illetve 2001 és 2004 közötti évek összes írásbeli feladatsorát is letöltheti.

hvg.hu Karrier

Tippek a kreativitás erősítésére

A munkahelyeken a precíz végrehajtók mellett mindinkább azokat díjazzák, akik kreatív gondolkodással segítik a problémamegoldást. Az előrejutáshoz, a munkahelyi sikerhez kreativitás kell. A kreativitás szintje pedig megfelelő technikák használatával javítható. Íme néhány lehetőség…

Félholtra vert egy 85 éves férfit egy kiskunhalasi testvérpár, négyszázezret zsákmányoltak tőle

Félholtra vert egy 85 éves férfit egy kiskunhalasi testvérpár, négyszázezret zsákmányoltak tőle

Mindenkire gondolt az AMD: csúcsgépekbe és játékkonzolokba is kerülhet az új processzorokból

Mindenkire gondolt az AMD: csúcsgépekbe és játékkonzolokba is kerülhet az új processzorokból

A dán külügyminiszter szerint nincs ok a pánikra Trump Grönlanddal kapcsolatos kijelentései miatt

A dán külügyminiszter szerint nincs ok a pánikra Trump Grönlanddal kapcsolatos kijelentései miatt

Tóta W. Árpád: Rogán, a keményen szankcionált kisember

Tóta W. Árpád: Rogán, a keményen szankcionált kisember