Az a jelölt dolgozik jól az állásinterjún, akiről a pozíciót meghirdető cég embere elhiszi, hogy ő jelentheti a megoldást az adott feladatkör ellátására. Hogyan lehet olyan helyzetbe kerülni, amikor az új emberek iránt alapvetően bizalmatlan alkalmazók már feloldódnak?

Nem szabad elfelejteni, hogy a jelöltek csak azért lehetnek ott az interjún, mert a munkaadó ezt akarta. Ez már önmagában is sikert jelent, azaz itt nincs helye a kishitűségnek, hiszen már sikerült tovább jutni a kezdőlépésnél.

Az interjú egy jól koreografált táncos színmű, ahol elvileg mindenkinek illik ismernie a szerepét, s aki rosszul szerepel ebben, nem remélhet tapsot. Azaz rendesen kell felöltözni (egy hajszálnyival elegánsabbra véve a figurát, mint amit a jelölt elvárna attól az embertől, aki fogadja őt). Mosolyogni kell, s magabiztosan kezet rázni (ha valakinek a tenyere hajlamos az izzadásra, kenje be olyan dezodorral, amely szárazon tartja), s mindenkinek a nevére pontosan emlékezni.

A relaxáltság különösen olyan állásoknál fontos, ahol a munka állandó része az ügyfelekkel való személyes kapcsolattartás. Aki nem képes ellazulni az interjú alatt, ne is reménykedjen, hogy megkaphat egy ügyfél vagy vásárló központú állást. Persze nem szabad túlzásba vinni ezt sem. A mértéktartó viselkedés és szóhasználat mindig indokolt, mert az önuralmat mérik rajta.

Nem jó, ha csak az állást kínálók kérdeznek. Ezért végig kell gondolni, hogy mi lehetne az a pár érdekes dolog, amit érdemes megkérdezni a munkaadó embereitől. Az interjú előtt igyekezni kell megszerezni a cégről megjelent sajtóhíreket, s meg kell nézni meg a honlapját. Így a róluk szóló cikkeket elhelyezik a weboldalukon. Ha látják, hogy a jelölt energiát fektetett a megismerésükbe, az jó pontokat hoz. Azt viszont senki se gondolja, hogy okosabb lehet a munkaadónál a saját cége mibenlétét illetően. Erről szigorúan tilos vitatkozni, mint ahogy általában is, a vita az adott álláslehetőség végét jelenti.

Ezzel szemben mindent érdemes megtenni a jelölt működőképes ismeretei és a megpályázott állás közötti kapcsolat megmutatására. Legalább is fel kell sorolni a releváns tapasztalatokat. Aztán, ha lehet a beszélgetéshez kapcsolódva olyan szolgáltatásokról kell beszámolni, amelyekért a munkaadó emberei látni valóan elég lelkesek, hogy fizessenek is. Ők is fegyelmezettek, azaz arra nem kell számítani, hogy ugrálni fognak a boldogságtól, ha meghallották végre a kulcsszót, amire vártak. Ezért figyelni kell a testbeszédüket is. A pozitív jelzésekre egyre több egymásra épülő információval lehet előcsalogatni belőlük az érdeklődést.

Van, hogy az embernek nincs esélye megkapni egy állást. Ez nem ok a csüggedésre. Nagy valószínűséggel megjósolható, hogy egy interjú nem elég a sikerhez. Egyszerűen át kell menni a következő helyre és bízni a jó szerencsében. A tapasztalatok (például kétszer ugyan azt a hibát okos ember nem követi el) egy idő után sokat segítenek a kínálkozó lehetőségek megragadásában.

Hacsak lehet, érdemes egy kiegyensúlyozott hangú köszönőlevelet küldeni az interjút készítőknek, ez jelzi, hogy értékelted az idejüket, s lehetőséget ad a kölcsönös érdeklődés fenntartására. Korábban már esett szó a kapcsolati háló erősítéséről. Ez a pár perces munka is fontos része ennek.

Végül egy általános tanács. Ha valaki nagyon hajt egy állásra, s ez nyilvánvaló a munkaadók számára is, a legritkább esetben adják oda ennek az embernek. A nem kellőképpen kiegyensúlyozott viselkedés ugyanis talán a legriasztóbb egy munkaadó számára. Ez alól legfeljebb nagyon fiatal emberek hatalmas lelkesedése a kivétel, akik képesek lehetnek elhitetni, hogy a tudásszomj hajtja őket elsősorban. De nekik sincs egyszerű dolguk.

Végül eljön a pillanat, amikor már nem a munkaadó, hanem a jelentkező kerül döntési helyzetbe: elfogadja-e vagy sem az ajánlatot? Erről szól a következő lecke.