szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Megbékélést hirdetett Dominique de Villepin francia kormányfő az első munkavállalási törvény okozta, immár két és fél hónapos válságban csütörtöki párizsi sajtókonferenciáján.

Villepin, aki két nappal a több millió embert mozgósító keddi tüntetések után nyilatkozott újságíróknak, egyúttal leszögezte: véghez viszi „a foglalkoztatás csatájának küldetését”, amit Jacques Chirac államfő bízott rá, ezzel közvetve elutasítva a lemondására vonatkozó felszólításokat.

Csupán annyit ismert el, hogy valóban túl gyorsan próbálta keresztül vinni törvényt, mert – mint mondta – eredményeket akart felmutatni. A kormányfő ugyanakkor azt kérte a szakszervezetektől, hogy ismerjék el: a „rugalmasság” szükséges eszköz ahhoz, hogy mindenki munkához jusson.

A szakszervezetek és a diákok ultimátumot adtak a kormánynak: április 17-ig vonja vissza az első munkavállalásról szóló törvényt (CPE), amely lehetőséget ad a munkaadóknak, hogy két éven belül bármikor, indoklás nélkül felmondjanak a 26 éven aluli, első munkahelyén dolgozó fiataloknak. Ellenkező esetben újabb tiltakozó akciókat helyeztek kilátásba.

MTI Karrier

A francia szociális miniszter nem ajánlja az új munkaszerződést

A Jacques Chirac francia elnök által aláírt vonatkozó törvény életbe lépése ellenére nem ajánlotta a fiatalok első munkavállalási szerződésének alkalmazását vasárnap este Jean-Louis Borloo, szociális kohézióért felelős miniszter, míg a kormányzó Népi Mozgalom Uniójának (UMP) elnöke, Nicolas Sarkozy belügyminiszter egy új törvény megfogalmazására tárgyalni hívta a szakszervezeteket.

Három darabban jön a Stranger Things utolsó évada, bejelentették a premierdátumokat

Három darabban jön a Stranger Things utolsó évada, bejelentették a premierdátumokat

Macron: Ha Kína nem képes távol tartani Észak-Koreát az ukrajnai háborútól, akkor a NATO megjelenhet Ázsiában

Macron: Ha Kína nem képes távol tartani Észak-Koreát az ukrajnai háborútól, akkor a NATO megjelenhet Ázsiában

Mától tovább járnak a metrók

Mától tovább járnak a metrók

Közel 20 milliárd forintos bukta a komáromi és iváncsai akkugyártásban

Közel 20 milliárd forintos bukta a komáromi és iváncsai akkugyártásban