szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A túlórákért készek lemondani randevúikat a japán fiatalok - derül ki egy friss felmérésből.

A megkérdezett ifjú munkavállalók nyolcvan százaléka jár el így, ha választhat a két dolog között. Érdekes, hogy a hagyományosan munkatisztelő országban 1991-ben ez az arány még csak 62 százalékos volt. A szociológusok szerint a fiatal generáció bizonytalanságát mutatja ez a változás, az 1990-es évek gazdasági válsága során ugyanis igen sokan vesztették el az állásukat.

"Manapság egyre több helyről hallani, hogy az új generációk lényegesen különböznek a régiektől, a vállalat iránti hűségük és ragaszkodásuk azonban nem változott" – mondta a felmérést végző kutatóintézet szóvivője.

MTI Karrier

A japánok unják a munkát

A húszas, harmincas éveikben járó japánoknak csaknem a háromnegyede unja munkáját, egyáltalán nem kötődik hozzá – derült ki egy felmérésből.

Panoráma Karrier

Egyre több japán dolgozza magát halálra

A 24 éves Kavada Szunao rövid képzést kapott, majd cégénél nagy nyomás alá került annak érdekében, hogy dolgozzon ki egy informatikai rendszert, amihez szinte egyáltalán nem értett. Négy hónap múlva depresszióba esett, hat hónap múlva kiugrott a tizedik emeletről. „Visszagondolva azt hiszem, hogy fiam a vállalati átszervezések áldozatává vált" – mondja édesanyja, az 58 éves Kavada Kijoko.

Karrier

Amerikai és japán vállalati kultúra

A nagy japán befektetési dömping megindulásakor az USA-ban sokan attól féltek, hogy a szigetország - nyugati szemmel nézve már-már könyörtelenül fegyelmezett - vállalati munkamorálja meghódítja Amerikát. Ehelyett kölcsönös tanulási folyamat indult be; a japánok is alkalmazkodnak.

Infinit Karrier

Távmunka a japán minisztériumokban

Kísérleti internetes programot indított a japán kormány: minisztériumi alkalmazottakat a jövőben távmunkában foglalkoztat. A program ötletgazdái a távmunka elterjedésétől a munkahelyi stressz csökkenését és a családi kötelékek megerősödését várják.

Vitézy: Ha a hozzá nem értés fájna, Lázár János megállás nélkül ordítana

Vitézy: Ha a hozzá nem értés fájna, Lázár János megállás nélkül ordítana

Itt vannak a Samsung pénztárcabarát mobiljai: bemutatkozott az új Galaxy A26, A36 és A56

Itt vannak a Samsung pénztárcabarát mobiljai: bemutatkozott az új Galaxy A26, A36 és A56

Ezt üzente Magyar Péter a határkerítés mellől

Ezt üzente Magyar Péter a határkerítés mellől

Az alvás rejtélyei, avagy mi történik alvás közben a testünkkel?

Az alvás rejtélyei, avagy mi történik alvás közben a testünkkel?