szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Hivatalos közegben - például az irodában - legyen szó ügyvezető igazgatóról vagy alkalmazottról, az ember viselkedése és magatartása eltér a megszokottól. Íme néhány hasznos ötlet, hogyan viselkedik beosztottaival egy elismert és hatékony vezető.

Hogyha a cégvezetést a szülői szerephez hasonlítjuk, egyből nyilvánvalóvá válik, hogy nem mehet minden a számításaink szerint. Amit a szülők tesznek, vagy mondanak, a későbbiek során kihatnak az utódra. A legtöbb gyerek elsajátítja azokat a viselkedési normákat és értékeket, valamint jellemvonásokat, amelyeket szüleinél lát. Hasonló történik, amikor valaki vezető pozíciót tölt be. De mire is kell ügyelni ilyenkor?

Tartsd észben a „kölcsönösségi szabályt”!
Eszerint, egy idő után az emberek úgy viselkednek a másikkal, ahogyan az viselkedik velük, vagyis attitűdjük és magatartásuk a másikétól függően változik.

A kommunikációnak is megvannak a maga korlátai
Számos kommunikációs probléma mögött valójában a hatalmi egyensúly problémája áll. Ezért nem bölcs dolog őszinte, nyílt kommunikációs stratégiát folytatni abban a helyzetben, ahol kiélezett hatalmi ellentétek érvényesülnek. Ez a taktika csak abban az esetben működik, ha a hatalmi egyensúly megvalósul.

Hallgatni nehezebb, mint beszélni
Az emberek viselkedése többnyire megváltozik, amikor a kommunikációs szerepek fölcserélődnek, vagyis lehetőséget kapnak arra, hogy hallgatóból beszélővé lépjenek elő. Nincs ez másképp a főnök és alkalmazott viszonyában sem.

A dícséret nem mindig motiváló tényező
Az „elszenvedőben” a dícséret gyakran ellenkező hatást, fenyegetettséget válthat ki, mert alanya úgy érezheti magát, mintha bíróság előtt ülne. A túlzott dícséret tehát a vezetők, és az alkalmazottak számára egyaránt kellemetlen lehet.

Nagyobb változásokat könnyebb előidézni, mint a kisebbeket
Az emberek könnyebben elfogadják a szembeszökő változásokat, ha azok kellőképpen nagyok ahhoz, hogy ellenálljanak mindenféle kísérletnek, ami rossz – az ellenkező - irányba tereli őket.


Nincs előre kitaposott út az igazgatói székhez (Oldaltörés)

Saját sikereinkből és mások hibáiból tanulunk
Saját sikereinkből akkor tanulhatunk, amikor szakterületünkön minden megfelelően alakul, és ez arra ösztönöz bennünket, hogy még nagyobb erőbedobással folytassuk, amit elkezdtünk. Ez gyakran hozzásegít bennünket ahhoz, hogy elérjük addigi legnagyobb sikerünket. Egy pechsorozat demoralizáló hatással lehet ránk, mégis mindenkinek szüksége van arra, hogy újra és újra hibázzon, ennek hiányában ugyanis félő, hogy nem próbálgatjuk saját határainkat.

Nincs előre kitaposott út, amely az igazgatói székhez vezet
Különböző mentalitású és kvalitású vezetők ugyanakkora sikereket érhetnek el saját szakterületünkön, mint társaik. Emellett azonban az alkalmazottak is hozzájárulhatnak ahhoz – azzal, hogy mindenki igyekszik kihozni magából a maximumot –, hogy felettesük „jól muzsikáljon” a vezetői szerepben.

A jó vezető ismérvei
A vállalatvezetők esetében nagyobb súllyal esik a latba az, hogy kedveljék az alkalmazottaikat, mint az, hogy az alkalmazottak kedveljék őket. Egy vérbeli vezető erőssége abban rejlik, hogy meglátja és kiaknázza azokat a lehetőségeket, amelyek a csoport hatékonyságát elősegítik, mindemellett viselkedése nem üt el a csoport többi tagjának viselkedésétől. Rossz megítélést szül azonban, ha egy jó főnökről kiderül, hogy feltétel nélkül bízik az ösztöneiben.

A vesztett dolgok azok, amelyekért érdemes küzdeni  
Ezek lehetnek ugyanis a legfontosabb és legemberibb dolgok, csaták, amelyeket lehetetlen megnyerni, de pont ezért mindenképpen meg kell próbálnunk. A legképtelenebb feladat az, amikor felismerjük, hogy eleve veszett ügyért dolgozunk.

hvg.hu Karrier

Kampánygyűlés: jön a főnök

Mostanában a munkavállalók joggal tehetik fel a kérdést, hogy az alkotmányos jogok dacára nem éri-e kellemetlenség őket, ha elmennek egy politikai gyűlésre.

hvg.hu Karrier

Karriergyilkos lehet az új főnök

Bár az összes szociológiai vizsgálat azt mutatja, hogy a munkahelyi konfliktusok legnagyobb részéért a rossz vezetők tehetők felelőssé, ez mégsem zavarja a munkáltatót, hogy azokat az embereket rakják ki, akik nem felelnek meg a favorizált vezetők elképzeléseinek. Így aztán egy új főnök mindig a legnagyobb potenciális veszélyforrás a beosztottak számára.

hvg.hu Karrier

Nézd meg a főnököt, aztán dönts az állásról!

A legtöbb munkahelyi konfliktus abból származik, hogy nincs összhang a főnök és a beosztottak között. Ezért a munkahelyi vezetők befolyása óriási a munkahelyi hangulat kialakulásában, ez a hangulat pedig alapvetően meghatározza az ott dolgozók teljesítményét. Ha valaki munkát vállal egy általa addig ismeretlen helyen, jobb, ha beleszagol a levegőbe, de legalább is találkozik a leendő főnökkel, mielőtt aláírná a munkaszerződését.

hvg.hu Karrier

Hét kolléga, aki elvágja magát a főnöknél

Különféle, válogatott stratégiákkal még a legtehetségesebb munkatárs is elérheti, hogy a felettes megorroljon rá. Tippjeink segítségével elkerülheted, hogy te legyél az egyik szerencsés.

hvg.hu Karrier

A te főnököd is egy idióta? Bosszúból éld túl!

Különböző felmérések igazolják, hogy a munkahelyi vezetők felelőssége rendkívüli beosztottaik egészségi állapotának alakulásában. Az alkalmazottakat érő stressz ugyanis javarészt a főnökeiktől származik, s a komisz bánásmód felelős a rossz hangulat, a depresszió s számos betegség kialakulásáért.

hvg.hu Karrier

A főnök megfúrása

Nem ismeretesek olyan statisztikák, amelyek azt mutatnák be, hogy a főnökök megfúrására indított akciók hány százaléka járt sikerrel. Ennek sok értelme nem is volna, hiszen ahány eset annyiféle körülményegyüttes határozza meg a végeredményt. Pár alapvető tanulság azért van.

hvg.hu Karrier

Amikor a főnök a fiatalabb

Néhány év eltérés még nem a világ, de sok kellemetlen helyzet alakulhat ki, ha az ember felettese tíz-húsz évvel fiatalabb. Egy kis odafigyeléssel azonban könnyűszerrel ki lehet védeni ezt a csapdát.

hvg.hu Karrier

Így kezeld a rossz főnököt

Felmérések szerint a munkavállalók legalább 58 százaléka nézett már új állás után azért, mert nem jön ki jól a főnökével. Egy ilyen jellegű kapcsolatnak drámai hatása lehet a dolgozókra, s munkahelyi morált is jelentősen ronthatja. Tanácsaink segítségével elkerülheted a komolyabb súrlódást.

A Hamász 34 túszt engedne el, ha létrejönne a tűzszünet

A Hamász 34 túszt engedne el, ha létrejönne a tűzszünet

Az én hetem: Péterfy Gergely a Tüzes Mezőkön sétál és pacalt ebédel Nápolyban 

Az én hetem: Péterfy Gergely a Tüzes Mezőkön sétál és pacalt ebédel Nápolyban 

Mennyit költhet el Orbán Viktor az indiai családi útra?

Mennyit költhet el Orbán Viktor az indiai családi útra?

Részletfizetéssel is árulják a Sziget-bérleteket

Részletfizetéssel is árulják a Sziget-bérleteket