szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Németországban minden dolgozónak emelni kell a bérét az idén - jelentette ki a szolgáltatási ágazati szakszervezet, a Verdi elnöke.

Frank Bsirske szerint a kormánynak 7,50 euróra kellene emelnie a minimális órabért a jelenlegi 5 euró körüli szintről. Németországban mostanában kezdődnek a bértárgyalások, a Verdi mellett a másik jelentős szakszervezet, a fémipari IG Metall 4,1-6,5 százalékos béremelést követel.

A bérek az utóbbi években csak kis mértékben növekedtek, miután Nagy-Britanniában, vagy Franciaországban a németországinál magasabb a minimum órabér. Ugyanakkor a kormánykoalíció konzervatív oldala ellenzi a minimálbér emelését, mert attól tartanak, hogy növekedni fog a munkanélküliség a szakképzetlenek körében.

Az Európai Központi Bank is elkerülendőnek tartja a túlzott béremeléseket, tekintettel az infláció felerősödésének veszélyére.

MTI Karrier

Csökken a fusizók száma Ausztriában és Németországban

Ausztriában az idén tovább csökkent a fekete munka részesedése a gazdasági tevékenységben: a linzi egyetem kutatásai szerint az idén 4,5 százalékkal, s tavaly is nagyjából ugyanilyen mértékben, de még mindig a hazai össztermék (GDP) 9,5 százalékára, 21 milliárd euróra rúg.

MTI Karrier

Munkahely-teremtési rekord Németországban

Németországban tavaly - 2000 óta - a legnagyobb mértékben nőtt a foglalkoztatottak száma, a statisztikai hivatal adatai szerint 2006-ban 258 ezer új munkahely jött létre.

MTI Karrier

A német polgárok 13 százaléka szegény

Németországban a polgárok 13 százalékát fenyegeti a szegénység. A berlini statisztikai hivatal jelentése szerint ez 10,6 millió embert, köztük 1,7 millió gyereket jelent.

MTI Karrier

Egyre több német keres munkát külföldön

A korábban a külföldiek számára „munkaadó” országként számon tartott Németországból egyre többen keresnek munkát külföldön. A Die Welt jelentése szerint idén 10 277 német kötött külföldi munkaszerződést, és a szakértők azzal számolnak, hogy számuk rohamosan növekedni fog.

Válaszolt Sulyok Tamás Magyar Péternek és kikérte magának, hogy kioktassa a feladatairól

Válaszolt Sulyok Tamás Magyar Péternek és kikérte magának, hogy kioktassa a feladatairól

Frankfurter Allgemeine-vélemény: Németország most igazán fontos, amikor Trump és Musk a nyugati demokráciák aláaknázására készül

Frankfurter Allgemeine-vélemény: Németország most igazán fontos, amikor Trump és Musk a nyugati demokráciák aláaknázására készül

És akkor dunai kilátás ezerötér' érdekel, Bástya?

És akkor dunai kilátás ezerötér' érdekel, Bástya?

Az első pillanatban szívinfarktusnak tűnt, de aztán kiderült, hogy összetört egy nő szíve, mert túl sok wasabit evett

Az első pillanatban szívinfarktusnak tűnt, de aztán kiderült, hogy összetört egy nő szíve, mert túl sok wasabit evett