szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Ismét kiírható a távmunkahelyek létesítését támogató pályázat, a Munkaerőpiaci Alap Irányító Testülete (MAT) legutóbbi ülésén több mint 500 millió forintos keretet hagyott jóvá ehhez - olvasható a Szociális és Munkaügyi Minisztérium honlapján.

A keretből bértámogatásra 437,6 millió forint, képzésre 38,6 millió forint használható fel, a szervezésre, ellenőrzésre 15,9 millió forint az idei évre, és mintegy 8 millió forint a következő évre.

A múlt évben a 149 sikeres pályázó távmunkahelyenként 566 ezer forintos bértámogatást nyert el, valamint 50 ezer forintos képzési támogatást.

A múlt évi pályázatra 170 munkáltató jelentkezett, akik 782 távmunkahely létesítését vállalták. A bírálat alapján 149 munkáltató 715 távmunkahely létesítéséhez kapott támogatást.

A tapasztalatok szerint általában a magasabban képzett munkavállalóknak biztosítanak a cégek távmunka lehetőséget. A cél viszont az, hogy azok is nagyobb arányban kapcsolódhassanak be ebbe a munkavégzésbe, akik lakóhelyén nincs más munkalehetőség, vagy személyes helyzetük alapján lenne számukra ez megoldás.

MTI Karrier

Lépj egyet előre: több mint 12 ezren ingyen tanulhatnak

Sikeres volt az álláskeresők, munkavállalók körében a 2006 februárjában indított "Lépj egyet előre" program, eddig 28 500-an jelentkeztek, és 12 500 jelentkező kapott lehetőséget arra, hogy ingyenesen az adott térségben leginkább keresett szakmához jusson.

MTI Karrier

Tízmilliárd forint a hátrányos helyzetű munkavállalóknak

Magyarország számára a hátrányos helyzetűek munkaerő-piaci integrálását segítő, közösségi kezdeményezésű Equal programban 10 milliárd forint állt rendelkezésére 2004-2006. között, amelyből 39 projekt kapott támogatást pályázat útján - közölte Ríz Ádám, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) humánerőforrás programok irányító hatóságának igazgatója.

MTI Karrier

Közmunkára 8,5 milliárd jut idén

Az idén 8,5 milliárd forint áll rendelkezésre a közmunkák finanszírozására, ebből ismét több tízezren juthatnak munkához olyan területeken, ahol kevés a munkalehetőség - hangsúlyozta Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter egy szakmai konferencián.

MTI Karrier

Hárommillió forint az önmagukat foglalkoztató munkanélkülieknek

Több olyan jogszabály is módosul február 17-ével, amely a foglalkoztatás javítását célozza. Azok a munkanélküliek, akik vállalják önmaguk foglalkoztatását, akár három millió forint tőkejuttatást is kaphatnak olvasható a rendelet a Magyar Közlöny legújabb számában.

Balogh Rodrigó: Addig jó, amíg nincs közünk ezekhez a srácokhoz

Balogh Rodrigó: Addig jó, amíg nincs közünk ezekhez a srácokhoz

Trump propagandistái máris megtalálták XIV. Leó pápát, és teli torokból kommunistázzák

Trump propagandistái máris megtalálták XIV. Leó pápát, és teli torokból kommunistázzák

Hogyan jósolhatta meg Hollywood Trump eljövetelét?

Hogyan jósolhatta meg Hollywood Trump eljövetelét?

Szövegértéssel kezdődik a pénteki németérettségi

Szövegértéssel kezdődik a pénteki németérettségi