szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Nőtt a munkanélküliek száma az Észak-magyarországi régió három megyéjében januárban.

Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyében a nyilvántartott álláskeresők 2007. januárjában 90 ezren voltak, 5 ezerrel többen, mint tavaly decemberben, és lényegében ugyanannyian, mint egy éve - közölte a régió munkaügyi központja.

A tájékoztatás szerint Borsod-Abaúj-Zemplén megyében tartották nyilván a legtöbb munkanélkülit a régióban, számuk ez év első hónapjában 58 122 volt, csaknem 2700-zal több, mint 2006. decemberében, és gyakorlatilag ugyannyi, mint egy évvel ezelőtt.

A nyilvántartott álláskeresők száma alapján számított munkanélküliségi ráta januárban Borsodban 19,9 százalékos volt, 0,4 százalékponttal magasabb, mint egy éve.

Minden évben visszatérő országos jelenség, hogy az őszi-téli hónapokban szezonális okokból az álláskínálat csökken, és átmenetileg megemelkedik a munkát keresők száma - ez jellemezte az észak-magyarországi térséget is.

A visszafogott álláskínálat elsősorban az építőipar, illetve a kereskedelem és vendéglátás, szolgáltatás területére volt jellemző. Mindezek mellett az utóbbi években jól érzékelhetően növekedett azoknak a munkáltatónak a száma is, akik munkavállalóikat határozott időtartamra alkalmazzák, és átmenetileg - rendszerint a téli hónapokban - megválnak alkalmazottaik egy részétől. Ebben az időszakban tehát mind a támogatással párosuló, mind az e nélküli munkaerő-kereslet jelentősen csökken, ami szintén növeli az álláskeresők számát.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye mind a tizenöt kirendeltségi körzetében emelkedett a regisztrált munkanélküliek száma, legkevésbé Miskolc, Encs, Kazincbarcika, Tiszaújváros, Mezőkövesd, Ózd, Edelény, Szikszó és Gönc térségében.

A pályakezdő álláskeresők száma stagnált, a nem pályakezdőké viszont nőtt. Január végén a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kirendeltségek összesen 6387 pályakezdő álláskeresőt tartottak nyilván, számuk decemberhez képest alig változott, az előző év azonos hónapjában nyilvántartott pályakezdők számánál pedig csaknem 300-zal volt magasabb.

MTI Karrier

Hárommillió forint az önmagukat foglalkoztató munkanélkülieknek

Több olyan jogszabály is módosul február 17-ével, amely a foglalkoztatás javítását célozza. Azok a munkanélküliek, akik vállalják önmaguk foglalkoztatását, akár három millió forint tőkejuttatást is kaphatnak olvasható a rendelet a Magyar Közlöny legújabb számában.

MTI Karrier

A munkanélküliek száma 55 ezerre nőtt Borsodban

Emelkedett a nyilvántartott munkanélküliek száma az elmúlt év utolsó hónapjában Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a megyei munkaügyi központ kirendeltségein több mint 55 ezer állástalant regisztráltak.

MTI Itthon

KSH: nőtt a munkanélküliek száma

Tavaly éves átlagban 3,930 millió fő minősült foglalkoztatottnak, a munkanélküliek száma 317 ezer volt, a foglalkoztatottak száma 29 ezerrel, a munkanélkülieké 13 ezer fővel nőtt az előző évihez képest, a munkanélküliségi ráta 0,3 százalékponttal nőtt 7,5 százalékra - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.

MTI Karrier

Tavaly 13 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma

Tavaly éves átlagban 3,930 millió fő minősült foglalkoztatottnak, a munkanélküliek száma 317 ezer volt, a foglalkoztatottak száma 29 ezerrel, a munkanélkülieké 13 ezer fővel nőtt az előző évihez képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Valós időben olvassa a gondolatokat egy új kínai chip, amit az agyba kell beültetni

Valós időben olvassa a gondolatokat egy új kínai chip, amit az agyba kell beültetni

Mobil garázzsal vert át embereket, számlát is adott az online csaló

Mobil garázzsal vert át embereket, számlát is adott az online csaló

Bloomberg: Nyáron nagy verseny lesz a földgázért  

Bloomberg: Nyáron nagy verseny lesz a földgázért  

Fókuszban a globális minimumadó

Fókuszban a globális minimumadó