szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Hankook Tire Magyarország Kft. a dunaújvárosi gumiabroncs-gyár munkavállalóinak panaszai ügyében a társaság üzemi tanácsát tekinti tárgyalópartnernek, az újonnan létrehozott Dunaújvárosi Gumigyártók Szakszervezetet (DGSZ) képviseleti jogosultság hiányában egyelőre nem.

A Hankook közleményben egyértelműsíti, hogy a felmerült gondok megoldására a cég vezetése és az üzemi tanács között előrehaladott tárgyalások folynak a Munka Törvénykönyvének (MT) megfelelően.

A társaság szerint nem jogosult a munkavállalók képviseletére az a szakszervezet, amelynek létrehozását a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) a Hankook-kal korábban folytatott egyezetését követően jegyeztetett be. Ugyanis az új szervezet eddig nem tudta igazolni, hogy illetékességgel rendelkezne a Hankook alkalmazottak képviseletére.

A Hankook szerint a tárgyalások jogszerűségéhez hitelt érdemlően bizonyítást kell nyernie a szakszervezet részéről, hogy az üzem területén a jogszabályoknak megfelelően működtet alapszervezetet.

A társaság továbbra is várja a helyi szervezet képviseletéről megfelelően rendelkező módosított alapszabály bemutatását - olvasható a közleményben.

Székely Tamás, a VDSZ alelnöke megdöbbentőnek és álságosnak nevezte a Hankook álláspontját. Szerinte az MT világosan rendelkezik arról, hogy az üzemi tanács a vitatott kérdésekben, például a kollektív szerződés ügyében nem jogosult dönteni. Az MT alapján az is vitathatatlan, hogy a társaságnak "ha törik, ha szakad" el kell ismernie tárgyalópartnernek a DGSZ-t. Az új szakszervezetet a Fővárosi Bíróság bejegyezte - fűzte hozzá.

Az alelnök hangoztatta, hogy a szakszervezet folytatja a küzdelmet, "egyre keményebb eszközökkel".

A VDSZ a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségével másfél hete közleményben azért tiltakozott, mert szerintük a Hankook szakszervezet ellenes magatartást tanúsít.

A szervezetek azt állítják, hogy a koreai cégnél a munkáltató semmibe veszi a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO), valamint az Európai Unió munkajogi egyezményeit és direktíváit, a társaság a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményével nem törődve a szakszervezet és a tagság megfélemlítésére törekszik.

A dunaújvárosi gyárban június végén indult a termelés. Az üzem 535 millió euró beruházással épült fel 110 ezer négyzetméter alapterületen. A koreai cég első európai gyárában mintegy ezeregyszázan dolgoznak. Az idén kétmillió, jövőre 5 millió, 2010-ben, a teljes kapacitás elérésekor pedig várhatóan évi 10 millió személy- és teherautóra való gumiabroncsot készítenek.

MTI Itthon

Szakszervezetek tiltakoznak a Hankook miatt

A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége valamint a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége tiltakozik a Hankook Tire Magyarország Kft. szakszervezet ellenes magatartása miatt.

8 év után szólhat nagyot a Xiaomi újdonsága

8 év után szólhat nagyot a Xiaomi újdonsága

Kitalálták az embereket és a cápákat is védő cápariasztó módszert

Kitalálták az embereket és a cápákat is védő cápariasztó módszert

Szorong és pánikol Robbie Williams, amikor idegenek mennek oda hozzá fotót kérni

Szorong és pánikol Robbie Williams, amikor idegenek mennek oda hozzá fotót kérni

Az állami hiúság vására – A Budapesti Nemzetközi Vásár rezsimeken átívelő 100 (vagy több) éve

Az állami hiúság vására – A Budapesti Nemzetközi Vásár rezsimeken átívelő 100 (vagy több) éve