szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Magyar Telekom csoport a jövő év végéig 15 százalékkal csökkenti létszámát az idei júniusi 12 300-hoz képest, elsősorban a Magyar Telekom Nyrt.-nél - mondta Somorjai Éva, a társaság humánerőforrás vezérigazgató-helyettese.

A személyi költségekben 13 milliárd forint megtakarítást hozó létszámcsökkentés egyik eredményeként 38 százalékkal kevesebb vezetői pozíció lesz a csoporton belül. A költségek és a létszám racionalizálása mellett további hatékonyságjavulást vár a csoport a szervezeti integrációtól is.

A 2008 januárjától életbe lépő létszámcsökkentés mellett az általános társasági alapbérfejlesztés mértéke 5,5 százalék lesz - mondta Somorjai Éva.

A létszámcsökkentés és az átalakítások révén jóval ütőképesebb, s a kihívásokra sokkal gyorsabban reagáló csoporttá válik a Magyar Telekom. A leépítéssel kapcsolatos lépéseket először a Magyar Telekom Nyrt.-nél teszik meg, s majd ezt követően, várhatóan 2009-ben, 2010-ben a csoport többi cégénél.

Christopher Mattheisen elnök-vezérigazgató az átalakítások indokaként elmondta, hogy a csoport hatékonysági kihívások előtt áll, s szolgáltatásait tekintve is reagálnia kell a különböző telekommunikációs területek konvergenciájára.

A csoport éves szinten 50-60 milliárd forintot fordít hálózatának korszerűsítésére, s a pénz kétharmadát a széles sávú vezetékes és mobil hálózat fejlesztésére költik.

Pressman: „A magyar vezető kormánytisztviselők túl sokáig használták arra a hatalmi pozíciójukat, hogy saját magukat és családjukat gazdagítsák”

Pressman: „A magyar vezető kormánytisztviselők túl sokáig használták arra a hatalmi pozíciójukat, hogy saját magukat és családjukat gazdagítsák”

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

857 lóerővel és gigantikus 6K kijelzőkkel sokkol a legújabb SUV

857 lóerővel és gigantikus 6K kijelzőkkel sokkol a legújabb SUV

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb