szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Rekordszámú betöltetlen munkahelyet tartott nyilván az idei első negyedévben az osztrák Munkaerőpiaci Szolgálat: 113 300 állásra kerestek jelentkezőt a vállalatok január és március között.

Tavaly egész évben összesen 370 ezer munkahelyen volt üresedés Ausztriában. Az osztrák lapokban megjelent kimutatás szerint elsősorban az idegenforgalom és a vendéglátás terén nőtt meg a kereslet az alkalmazottak iránt. A foglalkoztatási konjunktúrára kedvező hatást gyakorol a júniusi, közös svájci-osztrák rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság: jó néhány szálloda, étterem és fogadó retteg attól, hogy munkaerő hiányában nem tudják majd kihasználni teljes kapacitásukat.

A legkeresettebb szakmák toplistáján olyanok szerepelnek, mint pincér, szakács, portás, biztonsági őr, takarító, raktáros, villanyszerelő, kőműves, lakatos, esztergályos, teherautó-vezető és bolti eladó.

Johannes Kopf, az osztrák Munkaerőpiaci Szolgálat igazgatója imertette: a munkanélküliségi ráta - az Európai Unió számítási módszerét alkalmazva - 4,1 százalékos volt februárban, de a körvonalazódó kedvező irányzat alapján nem lehet kizárni, hogy az idén legalább tízezerrel csökken az állástalanok száma Ausztriában. 

A kormányprogram a teljes foglalkoztatottságot akkor tekinti megvalósítottnak, amikor a munkanélküliségi ráta 3,9 százalékra süllyed. E tekintetben a gazdaságkutató intézetek kevésbé derűlátóak, mint az AMS. A Wifo 4,2 százalékos munkanélküliséggel számol az idén, jövőre 4,3-mal. Az IHS szakértői 2008-ra 4,3 százalékot, 2009-re 4,4 százalékot jósoltak.

Az AMS becslése szerint az osztrák gazdaságnak a jelenlegihez képest 6000-8000 szakmunkással többre volna szüksége. A munkaügyi miniszter rendelete értelmében az év elejétől ötven szakmában - azokban, amelyekben egy-egy munkahelyre csupán "másfél" jelentkező jut - megkötés nélkül alkalmazhatók a közép- és kelet-európai EU-tagországokból származó szakmunkások. Az első negyedévben 949 engedélyt adtak ki a nyitás jegyében, jelentős részben (503) magyar kérelmezőknek.

Az EU 2004-es kibővítése után Ausztria - Németországhoz hasonlóan - korlátozta a munkaerő beáramlását az újonnan csatlakozott közép- és kelet-európai államokból. A szabályozást először két évre alkalmazta, majd később újabb háromra meghosszabbította. Az EU-rendelkezések szerint a rendszer fenntartására lehetőség van 2011-ig, ha valós a veszély, hogy a nyitás komoly zavart okozna az adott ország munkaerőpiacán.

Az illetékes tárcavezető, Martin Bartenstein elképzelése szerint 2009-ben teljesen megnyitnák a munkaerőpiacot a közép- és kelet-európai országokból érkező szakmunkások előtt, a foglalkoztatási tilalom csupán a segédmunkások egy részére maradna fenn, 2011-ben pedig véglegesen megtörténne a korlátozások maradéktalan lebontása.

MTI/hvg.hu Karrier

Mit kell tenni egy jól fizető EU-s állásért?

Az esély csekély, a befektetés óriási, mégis megéri: az Európai Unió alkalmazottai remek fizetést kapnak. A legalacsonyabb fizetési kategóriába sorolt dolgozók havi egymillió forintnak megfelelő összeget vihetnek haza. Hogyan lehet megcsípni egy EU-s állást?

Így dolgozott a New Orleans-i terrorista: okosszemüveget viselt, azzal derítette fel a terepet is

Így dolgozott a New Orleans-i terrorista: okosszemüveget viselt, azzal derítette fel a terepet is

„A tévé nem arról fog szólni, ami megy rajta, hanem arról, aki nézi”

„A tévé nem arról fog szólni, ami megy rajta, hanem arról, aki nézi”

Az osztrák államfő az FPÖ elnökével egyeztet hétfőn a kormányalakítási lehetőségekről

Az osztrák államfő az FPÖ elnökével egyeztet hétfőn a kormányalakítási lehetőségekről

Új kábel kell majd a tévékhez: bemutatkozott a HDMI 2.2, hatalmas előrelépést hoz az új szabvány

Új kábel kell majd a tévékhez: bemutatkozott a HDMI 2.2, hatalmas előrelépést hoz az új szabvány