szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A most záruló tanévben 83 986 diáknak mintegy 22,3 milliárd forintot folyósított a Diákhitel Központ - közölte Őri András kommunikációs igazgazgató.

A mostani tanévben 18 927 új igénylő kért diákhitelt, amelyet a 2001-es indulás óta eddig összesen több mint 253 ezren vettek fel. Az eddig kifizetett összeg megközelítette a 154 milliárd forintot.

Ebben a tanévben is az előző évben megszokott arányban (61 százalék) választották a szemeszterenkénti egyösszegű kifizetést a havi folyósítással szemben. Továbbra is a magasabb összegek voltak a népszerűbbek. A hitelfelvevő diákok mintegy fele igényelte a havi 30 ezer forintos, 20 százaléka a havi 25 ezer forintos, 7 százaléka a havi 21 ezer forintos, 3 százaléka pedig a havi 15 ezer forintos összeget. Havi 40 ezer forintot csak a költségtérítéses képzésben résztvevő hallgatók vehettek fel. Ezzel a lehetőséggel az érintettek közel fele - 16 789 hallgató - élt ebben a tanévben.

Az igénylők csaknem ötöde, több mint 43 ezren már vissza is fizették a teljes adósságot. A törlesztők a kötelezően előírt törlesztőrészlet (6,7 milliárd forint) csaknem dupláját (12 milliárd) fizették be a tanév során - kihasználva a díjmentes előtörlesztés lehetőségét.

Törleszteni csak a tanulmányok befejezését követően kell - bár szándéktól és lehetőségtől függően - előbb is bármikor lehet. Jelenleg 98 ezren kötelezettek törlesztésre. A tartósan nem fizetők aránya változatlanul nagyon alacsony, csupán négy százalék körüli, összes tartozásuk nem éri el kihelyezett hitelek 1,2 százalékát sem.

Májusban a tanulmányi osztályok közreműködésével, az indexbe helyezve minden végzős hallgatóhoz eljutott a Diákhitel Központ legfontosabb törlesztési tudnivalókat tartalmazó rövid tájékoztatója.

MTI Karrier

Új érettségi tárgy 2010-től

Sajtó és nyilvánosság nevű tárgyból is lehet 2010-től érettségizni, miután az Oktatási Hivatal (OH) akkreditálta a tárgyat annak vizsgakövetelményeivel együtt - közölte Bakonyi László, az OH elnöke.

hvg.hu Karrier

Szakképzésre várva: szolgáltatás felsőfokon

A szolgáltató szektor képviselői is részt vettek azon a beszélgetésen, amelyen többek között a szolgáltatástudományi képzés (SSME) bevezetésének szükségességéről esett szó. A kezdeményezés célja, hogy a hazai oktatási rendszerbe - felnőtt- és szakképzésbe - beemeljék azokat az ismereteket is, amelyek elsajátításával a diplomás fiatalok képesek lennének a magas színvonalú munkavégzésre ebben a szektorban is.

Fókuszban a globális minimumadó

Fókuszban a globális minimumadó

Nem működik a kamera az iPhone-ján? Jött egy frissítés, ami megoldhatja – más javítások is érkeztek

Nem működik a kamera az iPhone-ján? Jött egy frissítés, ami megoldhatja – más javítások is érkeztek

Pörögtek a külföldi turisták Magyarországon novemberben, 23 százalékkal többen jöttek, mint egy évvel korábban

Pörögtek a külföldi turisták Magyarországon novemberben, 23 százalékkal többen jöttek, mint egy évvel korábban

GVH: „Jókora fake news”, hogy ne vizsgálnák Mészáros Lőrinc cégeit

GVH: „Jókora fake news”, hogy ne vizsgálnák Mészáros Lőrinc cégeit