szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Ezúttal Thália papjainak kereseti lehetőségeit tekintjük át. Mennyit kapnak a kezdők és a nagyágyúk? Milyen esélyeik vannak azoknak, akik ezen a pályán akarnak elhelyezkedni? Összefoglalónk a HVG Kiadó gondozásában megjelent Szakmák Könyve adatain alapul.

2005-ben a színészek átlagosan havi 180 ezer forintot, átszámítva kevesebb mint évi 8600 eurót kerestek (az összes foglalkozási ág átlaga 150 ezer forint, évi 7200 euró). Ezzel a színészek, előadó- és bábművészek a kereseti alsó mezőnybe tartoznak a szakirányítói foglalkozás-főcsoporton belül, amely az Európai Unió statisztikáiban 2003-ban és 2004-ben évi mintegy 11 ezer euró egy főre jutó átlagkeresettel szerepel.

A színész, előadóművész, bábművész foglalkozásúak havi alapbére és bruttó keresete 2000-ről 2005-re összességében nőtt, ezen belül 2003-ban ugrásszerűen megemelkedett, a bér csaknem másfélszeresével, a kereset 120 százalékkal.

Álarc mögül a világ
© sxc.hu
A megyénkénti kereseti különbségek a rendelkezésre álló kevés releváns adat alapján eltérnek az összes hazai foglalkozási ág átlagától (aszerint 7 megyében átlagos volt a kereset, 12-ben átlag alatti, s csak a fővárosban átlag fölötti).

A színészek, előadó- és bábművészek körében a Hajdú-Bihar megyeiek vitték haza a legtöbbet, itt a havi kereset átlagosan több mint 30 ezer forinttal múlta felül az országos átlagot, a 180 ezer forintot. Több mint 40 ezer forinttal maradtak az országos átlag alatt a keresetek Veszprém, Fejér és Békés megyében.

A nők e munkakörben is kevesebbet keresnek a férfiaknál, átlagosan 5 ezer forinttal. A minden korosztályra releváns adatok szerint 2005-ben a nők kis mértékű lemaradása abból adódott, hogy 35-45 év között átlagosan 30 ezer forinttal kaptak kevesebbet, a 25-34 évesek viszont körülbelül 20 ezer, a 25 alattiak pedig 60 ezer forinttal többet kerestek.

Jövedelemkiegészítés
„Az alkalmazottként dolgozó színészek a színháztól havi fizetést kapnak, emellett, ha megvan az adott évadra előirányzott, és bevállalt előadásszám, ezen felül minden előadásért fix összeg üti a markukat. Hogy kinek, mennyi jár, nagyban függ a színész népszerűségétől, sikerétől. Lehet 15 ezer, de 50-80 ezer forint is alkalmanként” - mondta a hvg.hu-nak egy fiatal musicalszínész, hozzátéve, hogy keveseknek adatik meg a kiugrás lehetősége, a legtöbben épphogy megélnek a fizetésükből. Egy felkapott színész azonban, akiért a tömeg betódul a színházba, akár havi bruttó egymillió forintot is megkereshet. Ők azok, akik vendégszerepléseikért bruttó 200-500 ezer forintot is elkérhetnek.
A színházi szerepekért kapott összeghez jöhetnek még a haknipénzek - önálló estekért, fellépésekért -, esetenként a szinkron-szerepekért, reklám- és film-szerepekért járó gázsi.
Munkaerőpiac

A színész, előadóművész, bábművész foglalkozási körbe tartozók 2005-ben több mint felerészben alkalmazottak, ezen belül a 35 év alattiak kivétel nélkül alkalmazottak, az ennél idősebbek háromnegyede önálló volt. A foglalkoztatottaknak átlagosan a fele volt nő, ezen belül a fiatalok körében 70 százalék.

A színészek, előadóművészek és bábművészek létszámukhoz mérten kisebb arányban jelennek meg álláskeresőként a munkaügyi hivatali regisztrációban, mint az összes hazai foglalkozási ág átlaga (2005-ben körülbelül 6 százalék az összes 7 százalékkal szemben). Az álláskeresők tíz százaléka pályakezdő, arányuk 2000 és 2005 között alig változott.

Színészeket, előadóművészeket és bábművészeket a munkáltatók nem a munkaügyi hivatalokon keresztül keresnek, 2006 tavaszán például e körben alig volt bejelentett álláshelykínálat. Az üres állások felét Tolna megyében jelentették be.

2005-ben – a KSH adatai szerint – a kulturális, művészeti és vallási foglalkozás-alcsoportban a foglalkoztatottak 18 százaléka nem a lakóhelyén dolgozott.

Piaci esélyek

2000-ről 2005-re a munkaügyi hivataloknál bejelentkezett álláskeresők száma 34 százalékkal, a bejelentett állásoké 44 százalékkal nőtt. Hat év alatt összesen ugyanannyi munkakeresőt regisztráltak, mint ahány betöltetlen állást, 2000-ben 60 százalékkal, 2005-ben 50 százalékkal többet.

Foglalkozásjellemzők
Jellemző feladatkörök: a színész szerepet alakít(tat) színdarabokban, filmekben, rádiós vagy televíziós műsorokban vagy más szórakoztató produkciókban. Önálló esteken verseket, dráma- és musicalrészleteket ad elő, film- vagy szinkronszerepeket vállal.
Ide tartozó foglalkozások (munkakörök): musicalszínész ● prózai színész
Minimális képzettség (képesítés): főiskola, egyetem (színész)







hvg.hu Karrier

Mennyit keres egy buszvezető?

Sorozatunk harmadik részében lehull a lepel az autóbusz-vezetők fizetéséről, és az is kiderül, milyen esélyeik vannak a munkaerőpiacon, milyen elvárásoknak kell megfelelniük, ha ezen a területen akarnak érvényesülni. Összefoglalónk a HVG Kiadó gondozásában megjelent Szakmák Könyve adatain alapul.

hvg.hu Karrier

Mennyit keres egy cégvezető?

Most induló sorozatunkból kiderül, milyen kilátásaik vannak az egyes szakmák képviselőinek Magyarországon. Először a vezető irányítókat vesszük górcső alá: mennyit kap havonta egy gazdasági szervezet vezetője, és ezért mit kell tennie? Összefoglalóink a HVG Kiadó gondozásában megjelent Szakmák Könyve adatain alapulnak.

hvg.hu Karrier

Mennyit keres egy könyvelő?

Hogyan alakult a könyvelők bérezése hazánkban és az Európai Unióban? A nők vagy a férfiak körében népszerű e szakma? Összefoglalónk a HVG Kiadó gondozásában megjelent Szakmák Könyve adatain alapul.

hvg.hu Karrier

Mennyit keres egy rendőr?

Sorozatunkból kiderül, milyen kilátásaik vannak az egyes szakmák képviselőinek Magyarországon. Ezúttal a rendőrök szakmai és anyagi lehetőségeit összegezzük: kiderül, mennyit kapnak havonta, mi a feladatuk és milyenek a piaci esélyeik. Összefoglalónk a HVG Kiadó gondozásában megjelent Szakmák Könyve adatain alapul.

hvg.hu Karrier

Mennyit keres egy fogorvos?

Sorozatunk következő részében a fogorvosok kereseti lehetőségeit, piaci esélyeit tekintjük át. Miért kaptak többet 2005-ben e munkakörben a nők? Összefoglalónk a HVG Kiadó gondozásában megjelent Szakmák Könyve adatain alapul.

hvg.hu Karrier

Mennyit keres egy pap?

Ezúttal a papok és egyházi foglalkozásúak piaci esélyeit tekintjük át. Hogyan alakult a bérezésük az elmúlt években? Hány nő dolgozik ezen a területen? Összefoglalónk a HVG Kiadó gondozásában megjelent Szakmák Könyve adatain alapul.

Mészáros Lőrinc cégétől bérel 72 millió forint értékben autókat az Állatorvostudományi Egyetem

Mészáros Lőrinc cégétől bérel 72 millió forint értékben autókat az Állatorvostudományi Egyetem

Újabb 10 milliárdos osztalékot fizetett a Nemzeti Dohányboltokat ellátó cég

Újabb 10 milliárdos osztalékot fizetett a Nemzeti Dohányboltokat ellátó cég

Marhagázos feladat: egy startup és Balogh Petya kellett hozzá

Marhagázos feladat: egy startup és Balogh Petya kellett hozzá

Cser-Palkovics szerint van mód a Fehérvár FC megmentésére, már tárgyalnak Garancsival

Cser-Palkovics szerint van mód a Fehérvár FC megmentésére, már tárgyalnak Garancsival