szerző:
MTI

Az euróövezetben és az egész Európai Unióban is változatlan volt a munkanélküliség júniusban az előző hónaphoz képest: 7,3, illetve 6,8 százalék - tette közzé az Eurostat.

A ráta tavaly júniushoz képest még csökkent is: az euróövezetben 7,4 százalékról, a 27 tagországban 7,1 százalékról.

A legalacsonyabb rátát Dániában mérték, 2,6 százalékot, a következő Hollandia 2,8 százalékkal. A 27 tagország közül Spanyolországban volt a legnagyobb a munkanélküliség júniusban, 10,7 százalék, majd Szlovákia következik 10,5 százalékkal.

Magyarországon 7,6 százalék volt a munkanélküliség idén júniusban az Eurostat szerint, s ezzel a 27 tagország között a 24. helyen áll. Csehország 4,3 százalékos rátával a 8, Lengyelország 7,3 százalékos mutatóval a 21-ik.

A 27 tagország közül 21-ben csökkent a munkanélküliség az egy évvel korábbihoz képest, mindössze 5-ben emelkedett, s egyben változatlan maradt.

A legnagyobb csökkenést Lengyelország és Bulgária könyvelhette el, 9,5 százalékról 7,3 százalékra, illetve 7,0 százalékról 5,7 százalékra. A legjobban Spanyolországban és Írországban emelkedett, 8,1 százalékról 10,7 százalékra, illetve 4,5 százalékról 5,7 százalékra.

MTI Karrier

A munkanélküliség átlagos időtartama 18,7 hónap

A munkanélküliségi ráta 2008. április-június között 7,6 százalék volt, 0,6 százalékponttal magasabb, mint egy évvel korábban, a foglalkoztatottak száma 3 millió 869 ezer, a munkanélkülieké 319 ezer fő volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

MTI Karrier

Újra munkába állhat a túlsúlyos tűzoltó

Ismét munkába állhat a túlsúlyossága miatt állásából elbocsátott skót tűzoltó, mivel sikerrel végződtek a közvetítői tárgyalások munkaadója és a tűzoltók szakszervezete között.

MTI Karrier

Kirúgták a lottónyertes portást

Elbocsátották az állásából azt a New York-i portást, aki azután is rendületlenül nyitogatta az ajtót egy Park Avenue-i luxusházban, hogy ötmillió dollárt (738 millió forint) nyert a lottón.

Az Európai Unió 200 millió euróval támogatja az űripart

Az Európai Unió 200 millió euróval támogatja az űripart

Megvan az Iszlám Állam új vezére

Megvan az Iszlám Állam új vezére

Mégis mi folyik a miskolci kórházban valójában?

Mégis mi folyik a miskolci kórházban valójában?

Elcukisodik a Csillagok háborúja: megérkezett Baby Jabba

Elcukisodik a Csillagok háborúja: megérkezett Baby Jabba

Egy átlag budapesti 162 órát ül dugóban

Egy átlag budapesti 162 órát ül dugóban

Milliárdos veszteséget hozott össze Mészáros Lőrincék egyik volt cége

Milliárdos veszteséget hozott össze Mészáros Lőrincék egyik volt cége