szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Több százmillió eurót szán a következő években az Európai Unió a nyelvoktatás fejlesztésére, ennek Magyarország is nagy hasznát veheti, hiszen a magyarok a közösség sereghajtói közé tartoznak az idegennyelvtudás tekintetében - mondta Leonard Orban, az Európai Bizottság többnyelvűségért felelős biztosa.

Van még hova fejlődnie Magyarországnak, az Eurobarometer legutóbbi felmérése szerint ugyanis Magyarország a tagállamok között az utolsók között van az állampolgárok nyelvtudása alapján. A magyarok mindössze 25 százaléka beszél valamilyen idegen nyelvet - hangsúlyozta Leonard Orban.

A nyelvtanulásra több száz millió euró áll rendelkezésre az európai projektek keretében. Például csak az élethosszig tartó tanulás programban összesen 120 millió euróra lehet pályázni - tette hozzá a politikus. Az európai forrásokból a kisebbségek nyelvhasználatának megőrzésére is juthat majd.

Az európai biztos azt követően nyilatkozott az MTI-nek, hogy tárgyalt az Országgyűlés európai ügyek bizottsága, a kulturális és sajtóbizottság, valamint az oktatási és tudományos bizottság tagjaival.

Az összevont bizottsági ülésen Leonard Orban kiemelte: az Európai Bizottság célja, hogy a uniós állampolgárok legalább két idegen nyelvet beszéljenek. A biztos arról is beszélt, hogy az angol nyelv használata önmagában nem elegendő a politikai, gazdasági kapcsolatokban.

Az európai biztos azt követően érkezett háromnapos magyarországi látogatásra, hogy szeptember 18-án az Európai Bizottság bejelentette a többnyelvűségi stratégia elindítását.

Az Európai Uniónak jelenleg 23 hivatalos nyelve van, emellett nagyjából hatvan kisebbségi és regionális nyelvet tartanak nyilván. A bevándorlókét is figyelembe véve így 175 nemzet van jelen nyelvével Európában.

MTI Karrier

Magyar tannyelvű kar nyílt az ungvári egyetemen

Anyaországi támogatással létrehozott magyar oktatási nyelvű humán-természettudományi kar nyílt csütörtökön az Ungvári Nemzeti Egyetemen (UNE), ahol háromszáz magyar ajkú diák anyanyelvén folytathatja felsőfokú tanulmányait.

Szijjártó szerint ukrán propaganda a magyar kémek elfogásáról szóló bejelentés

Szijjártó szerint ukrán propaganda a magyar kémek elfogásáról szóló bejelentés

Török Gábor szerint a Magyar Péterék által közölt hangfelvétel messze nem annyira védhetetlen, mint a „hazudtunk reggel, éjjel meg este”

Török Gábor szerint a Magyar Péterék által közölt hangfelvétel messze nem annyira védhetetlen, mint a „hazudtunk reggel, éjjel meg este”

Így ünnepelték XIV. Leó pápa megválasztását a Szent Péter téren – képek

Így ünnepelték XIV. Leó pápa megválasztását a Szent Péter téren – képek

Deutsche Welle: Orbán a Nagy Testvér stílusában gyűlölködik Ukrajna ellen

Deutsche Welle: Orbán a Nagy Testvér stílusában gyűlölködik Ukrajna ellen