szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Anyaországi támogatással létrehozott magyar oktatási nyelvű humán-természettudományi kar nyílt csütörtökön az Ungvári Nemzeti Egyetemen (UNE), ahol háromszáz magyar ajkú diák anyanyelvén folytathatja felsőfokú tanulmányait.

A magyar bölcsészet, magyar történelem és európai integráció, valamint fizika és matematika szakokat átfogó új kar ünnepélyes megnyitóján elmondott beszédében Zilahi László, a Miniszterelnöki Hivatal (MEH) Nemzetpolitikai Ügyek Főosztályának főigazgató-helyettese hangsúlyozta: a kárpátaljai magyar tannyelvű oktatás jelenlegi helyzetében nehéz eldönteni, hogy a mostani időszakot a zsugorodás vagy a gyarapodás jellemzi-e. A magyar egyetemi kar megnyitása a gyarapodást jelenti, de vannak aggasztó jelek, tendenciák, amelyekre oda kell figyelni - tette hozzá. Az ukrajnai magyar tannyelvű oktatással kapcsolatos gondokra utalva kiemelte, hogy a magyar félnek - a konfrontáció elutasítása mellett - továbbra is az együttműködést kell választania és fenntartania az ukrán kormányzattal.

Zilahi az ukrán-magyar együttműködés szép példájaként említette a magyar kormányzat által nemzeti intézményként kezelt magyar egyetemi kar megnyitását, amelynek a létrehozásához a Szülőföld Alap 56 millió, a MEH pedig 12 millió forinttal járult hozzá.

A humán-természettudományi kar megbízott dékánja, Petro Lizanec professzor elmondta, hogy az UNE különböző karain 650 magyar nemzetiségű diák tanul, és az egyetemnek legalább 50 magyar ajkú vagy magyarul jól beszélő tanára van, tehát a tanerővel nem lesznek gondok.

Az új karon mintegy 300 diákot 30 tanár oktat majd magyarul, így a leendő diplomások anyanyelvükön sajátítják el a szaktantárgyakat.

MTI Karrier

Unokáival ülhet egy padba a 82 éves egyetemista

Nappali tagozaton kezdte meg felsőfokú pénzügyi tanulmányait Szimferopolban Ukrajna és a világ egyik legidősebb diákja, a 82 éves Galina Csernova, aki a diploma után vállalkozásba szeretne kezdeni.

hvg.hu Karrier

Új magánegyetem épül Óbudán

Szeptember 15-én írja alá Demszky Gábor főpolgármester és Bojár Gábor a Graphisoft Park SE igazgatótanácsának elnöke azt a szerződést, amelynek alapján egy új magánegyetem épül a volt Óbudai Gázgyár területén.

MNB: Három óriási gyár 2025-ös beindulása lökhet a gazdaságon nagyot, de a profitot és a bérek egy részét ki is viszik az országból

MNB: Három óriási gyár 2025-ös beindulása lökhet a gazdaságon nagyot, de a profitot és a bérek egy részét ki is viszik az országból

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

Reuters: Kanada miniszterelnöke, Justin Trudeau  hamarosan bejelentheti lemondását

Reuters: Kanada miniszterelnöke, Justin Trudeau hamarosan bejelentheti lemondását

Demi Moore vihette haza a legjobb színésznőnek járó Golden Globe díjat, a magyar építészről szóló film is tarolt

Demi Moore vihette haza a legjobb színésznőnek járó Golden Globe díjat, a magyar építészről szóló film is tarolt