szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Módosítaná a felsőoktatási törvényt az SZDSZ, a változtatás célja többek között az egyetemek, főiskolák gazdasági szabadságának növelése - mondta az önálló képviselői indítvány egyik előterjesztője, Magyar Bálint. Az MSZP és az oktatási tárca még nem alakította ki az álláspontját, a felsőoktatási szakszervezet elutasítja a javaslatot.

A volt oktatási miniszter, Magyar Bálint azt mondta, hogy az általuk benyújtott javaslat egyik eleme az állami törzsvagyon átruházása a felsőoktatási intézményeknek.

A javaslat szerint a közalkalmazottak jogállása nem változna, s mint Magyar Bálint közölte, a módosítás nem jelenti a felsőoktatási intézmények privatizálását. "Szó sincs privatizációról" - jelentette ki a politikus. A törvénymódosítási csomag kitér a vállalkozások gazdasági szabadságának bővítésére, növeli a gazdasági tanács döntés-előkészítő szerepét és megkönnyíti az Európai Unióban másutt akkreditált képzések beillesztését a magyar felsőoktatásba.

Magyar Bálint hangsúlyozta, hogy széles körű egyeztetés előzte meg a javaslat benyújtását, és ennek a tapasztalatai, valamint a rektori konferencia javaslatai alapján alakították ki a tervezetet. Az MSZP, a Fidesz és az MDF oktatáspolitikusaival rendkívül biztató egyeztetésbe kezdtek - tette hozzá. 

Kis Papp László, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének elnöke elutasította a javaslatot, az MTI-nek azt mondta: a javaslat a felsőoktatás privatizációját teszi lehetővé, ami tandíj bevezetését és az oktatók közalkalmazotti körből való kiszervezését, ezáltal elbocsátásokat eredményezhet. Elszántak abban, hogy megakadályozzák a törvényjavaslat elfogadását - hangsúlyozta. 

Tatai-Tóth András, az MSZP oktatási munkacsoportjának vezetője úgy nyilatkozott, hogy még nem alakították ki álláspontjukat, vizsgálják a javaslatot. Minden kezdeményezést aszerint bírálnak el, hogy az mennyiben javítja a felsőoktatást, a képzés minőségét.

Manherz Károly, az oktatási tárca felsőoktatási szakállamtitkára hasonlóan nyilatkozott. Mint mondta, a tárca egy-két héten belül alakítja ki álláspontját a javaslatról.

MTI Karrier

Mesterképzés: hol, hányan tanulhatnak?

Az oktatási miniszter döntése alapján 30 felsőoktatási intézmény 18 980 államilag támogatott mesterképzési helyet kap 2009-ben - tette közzé honlapján a pályázati eredményeket az oktatási tárca.

MTI Karrier

Magasabb ösztöndíj 950 millió euróból?

Egyenlő tandíjak, a harmadik országok diákjainak vízumkönnyítés és magasabb ösztöndíj az Erasmus Mundus program jövőre induló második szakaszában: európai parlamenti képviselők az erről szóló előterjesztésről hétfő este folytatnak vitát, kedden pedig szavaznak Strasbourgban.

Az évtized legkomolyabb havazása sújthatja az Egyesült Államokat, hét államban hirdettek szükségállapotot

Az évtized legkomolyabb havazása sújthatja az Egyesült Államokat, hét államban hirdettek szükségállapotot

Itt a legújabb biztonságos és igen tartós akkumulátor

Itt a legújabb biztonságos és igen tartós akkumulátor

Bayer Zsolt szerint Fábry Sándor "szarember", ne is reméljen Kossuth-díjat, legfeljebb "azoktól"

Bayer Zsolt szerint Fábry Sándor "szarember", ne is reméljen Kossuth-díjat, legfeljebb "azoktól"

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát