szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A magyar közforgalmi pilóták szakszervezete, a Hunalpa pénteken demonstrációt tart a Malév központi irodái előtt, mert törvénytelennek tartják a Malév pilóták elbocsátását.

A tiltakozást az váltotta ki, hogy a Malév annak ellenére kezdte meg a pilóták elbocsátását, hogy a Hunalpa kifogást emelt a bíróságon ellene. Ennek 15 napos halasztó hatálya van, amit a magyar légitársaság nem tartott be - magyarázta Kiss Kálmán, a szervezet alelnöke.

Az American Airlines 12 ezer pilótát tömörítő érdekvédelmi szervezete, az Allied Pilots Association (APA) csütörtökön közleményben támogatásáról biztosította a Hunalpa akcióját.

A Hunalpa tagjainak 95 százaléka a Malév pilótája.

MTI Karrier

Zalában is csoportos elbocsátásokra számítanak

A Nyugat-dunántúli régióban az elmúlt hónapokban, október 31-ig összesen 130 dolgozó csoportos létszámleépítését jelentették be a vállalkozások, ebből Zalában 70 főt - mondta Kiss Ambrus, a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ főigazgatója.

MTI Karrier

Leépítés a TV2-nél, létszámstop az RTL Klubnál

Átszervezésre és létszámleépítésre készül a gazdasági válság miatt a TV2 - erről a társaság szerdán tájékoztatta az MTI-t. Más országos kereskedelmi médiumoknál nem terveznek hasonló lépést.

Videón is megnézheti David Pressman bejelentését a Rogán Antal elleni szankcióról

Videón is megnézheti David Pressman bejelentését a Rogán Antal elleni szankcióról

Az év legdepressziósabb napja egy kamu, de az igaz, hogy januárban sokkal gyengébben megy a munka

Az év legdepressziósabb napja egy kamu, de az igaz, hogy januárban sokkal gyengébben megy a munka

Szabó Andrea szociológus a Fülkében: Magyar Péter nem érte el a Fidesz magszavazóit, stabil a tábor

Szabó Andrea szociológus a Fülkében: Magyar Péter nem érte el a Fidesz magszavazóit, stabil a tábor

Kiderült: ilyen előnyökkel járhat, ha pár pohárral több vizet iszik minden nap

Kiderült: ilyen előnyökkel járhat, ha pár pohárral több vizet iszik minden nap