szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Még tíz napig kérhetnek diákhitelt azok, akik eddig nem igényeltek, de még ebben a szemeszterben szeretnék megtenni. Az összeg akár 200 ezer forint is lehet, a költségtérítéses képzésben részt vevők számára pedig elérheti a 250 ezer forintot.

Aki lekési a december 15-i határidőt, már csak a következő tanulmányi félévre kérheti a kölcsönt - közölte Őri András, a Diákhitel Központ kommunikációs igazgatója.

Azok az új igénylők, akik még december 15-ig leadják igénylésüket, az őszi szemeszter utolsó kifizetési napján (2009. január 15-én) visszamenőlegesen egy összegben juthatnak hozzá a teljes őszi tanulmányi félévre járó (öthavi) kölcsönükhöz. Ez az igényelt havi összegtől függően akár 200 ezer forint, a költségtérítéses képzésben részt vevő diákoknak pedig 250 ezer forint is lehet.

A vonatkozó jogszabályok szerint a havonta visszafizetendő összeg továbbra is kizárólag csak a törlesztő jövedeleméhez (illetve bizonyos esetekben a minimálbérhez) igazodik. Ehhez a kölcsönfajtához továbbra is alanyi jogon juthat hozzá minden 40 év alatti, hazai felsőoktatási intézményben tanuló diák. A törlesztők 2008. december 15-ig levélben értesülnek a 2009-ben fizetendő havi törlesztőrészletük összegéről.



MTI Karrier

Diákhitel: 834 ezer forint veszteség

A nonprofit elven működő, állami tulajdonú Diákhitel Központ (DK) Zrt. 2008 első félévét 834 ezer forint mérleg szerinti veszteséggel, gyakorlatilag nullszaldóval - zárta - derül ki a társaság tőzsdei gyorsjelentéséből.

MTI Itthon

Már csak egy hét maradt a Diákhitel igénylésére

Már csak egy hetük maradt diákhitel-igénylésük leadására azoknak, akik új kérelmezőként, már az első kifizetési napon, október 15-én szeretnének pénzhez jutni; ez az összeg mostantól akár 200 ezer - a költségtérítéses hallgatóknál akár 250 ezer - forint is lehet - közölte Őri András, a Diákhitel Központ kommunikációs igazgatója hétfőn.

„Más mocskát takarítani szörnyű érzés volt” – jól hangzik, de bitang nehéz magyarként boldogulni a világ egyik legjobb országában

„Más mocskát takarítani szörnyű érzés volt” – jól hangzik, de bitang nehéz magyarként boldogulni a világ egyik legjobb országában

Százmilliárdos gyanús adósság, különös tulajdonosi viszonyok, nyomozás „a kis Matolcsy nyugdíjasházának” környékén

Százmilliárdos gyanús adósság, különös tulajdonosi viszonyok, nyomozás „a kis Matolcsy nyugdíjasházának” környékén

Viharos közgyűlés előtt áll az atlétikai szövetség, puccsról beszél az elnök

Viharos közgyűlés előtt áll az atlétikai szövetség, puccsról beszél az elnök

Ez a 42 évesen vadonatúj Volvo kimeríti az időkapszula fogalmát

Ez a 42 évesen vadonatúj Volvo kimeríti az időkapszula fogalmát