szerző:
MTI

Nem terheli meg az ágazatokat az országos bérajánlás mértéke, a kialkudott emelést és a kötelező minimálbért valamennyi munkavállaló megkaphatja - írja a hétfői Népszava.

A napilap szerint bár naponta érkezik friss hír csoportos létszámleépítésekről és arról, hogy egy-egy gyár a végnapjait éli, ennek fő oka a gazdasági válság és nem az, hogy némiképp növekedtek a bérek. Úgy tűnik ugyanis, hogy jó és vállalható az Országos Érdekegyeztető Tanácsban tavaly megszületett 3-5 százalékos bérajánlás és a kötelező minimálbér-emelés - írják. 
 
A motor- és járműgyártásban, a kohászatban és öntészetben dolgozók érdekeit képviselő Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke, Balogh Béla a Népszavának elmondta: üdvözlik az országos bérajánlást, amely alkupozíciót biztosít a helyi szakszervezeteknek.
 
Tomor János, a Magyar Könnyűipari Szövetség elnöke azt mondta, hogy a könnyűiparban elsősorban a minimálbér-emelésnek van hatása, a legtöbb munkavállaló ugyanis a legalacsonyabb bérért dolgozik.
 
Zs. Szőke Zoltán, az Általános Fogyasztási Szövetkezetek és Kereskedelmi Társaságok Országos Szövetségének főtitkára közölte: az emelés nem jelent nagy terhelést az ágazatnak, a cégek többsége a kötelező béremeléstől függetlenül is megadja.

Karrier

Kiszerveznek, mi lesz velem?

Milyen változásokat hozhat az érintett munkavállalók életében az outsourcing? Mennyire lesznek elkötelezettek a változtatásra? Sorozatunk második részében erre keressük a választ.

MTI Itthon

Fél a munkanélküliségtől a dolgozók fele

A gazdasági válság miatt a munkavállalóknak csaknem a fele fél attól, hogy elveszíti állását, és nem tud ismét elhelyezkedni - derül ki a Tárki legutóbbi felméréséből, amelyet a Népszava hétfői száma ismertet.

hvg.hu Karrier

Pánik a cégnél: mitől retteghetünk?

Hogyan tudnak helytállni munkahelyükön a pánikbetegek? Miért titkolják a rájuk törő pánikrohamokat, és ki segít, hogy legyőzzék a krónikus szorongást? Magyarországon a lakosság negyede átélt már testi tünetekkel – heves szívdobogással, izzadással, olykor halálfélelemmel – járó rohamokat. A stresszes életkörülmények, a feszített munkatempó, a versenyhelyzet egyre több áldozatot követel. Pánik van. Kérdések és tények.

MTI Karrier

A keleti régióban nincs tömeges elbocsátás

Az ország keleti régiójában nincs tömeges elbocsátás, mivel nincsenek jelen koncentráltan a multinacionális cégek és beszállítóik - mondta Tukacs István kormánybiztos a kormányszóvivői tájékoztatón.

Növények lepték el egy ferencvárosi buszmegálló tetejét

Növények lepték el egy ferencvárosi buszmegálló tetejét

Béremelésről tárgyalna a BKV-val a szakszervezet, de még a kánikulapénzt se fizették ki

Béremelésről tárgyalna a BKV-val a szakszervezet, de még a kánikulapénzt se fizették ki

A közmunkaprogrammal csalt, elítélték Versend polgármesterét

A közmunkaprogrammal csalt, elítélték Versend polgármesterét

Feleannyi barátunk van, mint gondoljuk

Feleannyi barátunk van, mint gondoljuk

Felmentette a fukusimai atomerőmű vezetőit a bíróság

Felmentette a fukusimai atomerőmű vezetőit a bíróság

32 ezer forint helyett 0 forint: 6 nagyszerű Batman játékot tölthet most le fizetés nélkül

32 ezer forint helyett 0 forint: 6 nagyszerű Batman játékot tölthet most le fizetés nélkül