szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Miközben munkahelyek százai szűnnek meg a gazdasági krízis miatt országszerte, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében csaknem ugyanilyen nagyságrendben újak is létesülnek, több társaság százas nagyságrendben keres munkavállalókat - közölte Szabó József, az Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ főigazgatója.

Az utóbbi hetekben, hónapokban féltucatnál is több társaság jelezte, hogy jelentős létszámbővítésre készül. A Vodafone több mint háromszáz, a Jabil Circuit több mint félezer embert kíván alkalmazni, összességében csaknem másfélezer új munkahely jön, jöhet létre az idén, illetve a jövő évben - mondta Szabó József.
 
A legtöbb új munkahely vidéki településeken - Tiszaújvárosban, Sajóbábonyon, Rudabányán, Perkupán, Mezőkövesden - létesül, de Miskolcon is százas nagyságrendben várnak alkalmazottakat a cégek.

Szabó József emlékeztetett arra, hogy mindeközben munkahelyek százai vannak veszélyben Borsodban, a kazincbarcikai BorsodChem a héten jelentette be, hogy több mint ötszáz alkalmazottól válik meg, és más cégek is jelezték létszám-leépítési szándékukat.
 
Borsodban jelenleg mintegy hatvanezren vannak munka nélkül, a KSH által számított munkanélküliségi ráta pedig csaknem 14 százalékos.


MTI Karrier

A Tyco 330 főt bocsátana el Esztergomban

Az elektronikai alkatrészeket gyártó Tyco Electronics 1300 dolgozójából minden negyediket elbocsátaná 2009 első negyedévében esztergomi gyárából, az erről szóló szándéknyilatkozatot eljuttatták a munkaügyi központhoz - közölte egy helyi internetes portál csütörtökön.

Kockázatos lenne a Balatonra a szemesi luxuslakóparkhoz tervezett belső tó

Kockázatos lenne a Balatonra a szemesi luxuslakóparkhoz tervezett belső tó

Nemcsak takarít, el is pakol az új kínai robotporszívó – videó

Nemcsak takarít, el is pakol az új kínai robotporszívó – videó

Az MTI Rogán Antal szankcionálásáról nem, csak Gulyás és Szijjártó reakciójáról számolt be

Az MTI Rogán Antal szankcionálásáról nem, csak Gulyás és Szijjártó reakciójáról számolt be

Vége a januári tavasznak, újra hideg lesz

Vége a januári tavasznak, újra hideg lesz