szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az adóátrendezéskor a legalacsonyabb jövedelemsávba tartozók terheit semmilyen módon nem lehet növelni - mondta Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) elnöke csütörtökön Budapesten, miután az MSZOSZ tagszervezeteinek elnökei találkoztak Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel és Kiss Péter kancelláriaminiszterrel.

Pataky Péter szerint a munkavégzést terhelő adók csökkentésére van szükség, míg a fogyasztásra rakodó terhek bizonyos mértékig növelhetők, annak érdekében, hogy a másik oldalon csökkenteni lehessen.

A konzultációra azért volt szükség, mert az MSZOSZ tagszervezetei azokat a munkavállalókat képviselik, akik a reál-, illetve a versenyszférában dolgoznak, vagyis akiket a legsúlyosabban érint a válság - tette hozzá a szakszervezeti elnök.

Vállalkozás

Hány százalékot lehet spórolni adómentes juttatásokon 2009-ben?

A januári minimálbéremelés és a 400 ezer forintos felső korlát eltörlése jóval nagyobb lehetőséget biztosít a munkáltatónak alkalmazottai motiválására. Egy jól összeállított cafeteria bérszinttől függően akár 61 százalékos megtakarítást jelent a munkáltatónak a bérjellegű kifizetésekhez képest. De melyek a leglényegesebb szempontok a juttatási csomag összeállításánál?

MTI Vállalkozás

PM: még nincs döntés az adócsomagról

A Pénzügyminisztérium (PM) több adóváltozatot készít a kormány számára, döntés még nincs, az adócsomag várhatóan a február 16-i parlamenti ülésen válik ismertté - mondta Pichler Ferenc, a PM sajtófőnöke, miután hétfőn reggel az Index internetes portál ismertette a birtokába került adójavaslat-csomagot.

Összerakta 1000+ leselejtezett laptop használt akkumulátorát, most erről megy az egész háza

Összerakta 1000+ leselejtezett laptop használt akkumulátorát, most erről megy az egész háza

Telex: Hónapok óta tartó titkosszolgálati játszma része az ukrán bejelentés a magyar kémek elfogásáról

Telex: Hónapok óta tartó titkosszolgálati játszma része az ukrán bejelentés a magyar kémek elfogásáról

László Róbert szerint a Gyurcsány-bejelentést nem a Fidesz érdekében időzítették így

László Róbert szerint a Gyurcsány-bejelentést nem a Fidesz érdekében időzítették így

Élelmiszerek, a telefondíjak és a gáz is ott van a legjobban dráguló áruk listáján, mióta a kormány fenyegeti az áremelő cégeket

Élelmiszerek, a telefondíjak és a gáz is ott van a legjobban dráguló áruk listáján, mióta a kormány fenyegeti az áremelő cégeket