szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Kivétel nélkül szót emeltek az adómentes béren kívüli juttatások, köztük az üdülési csekk és az étkezési hozzájárulás tervezett megadóztatása ellen a munkavállalói érdekképviseleti szövetségek az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) pénteki ülésén.

A cafeterián túl említést tettek a nyugdíjrendszer átalakításáról, amiben körültekintésre intették a kormányt. A megegyezésről a szövetségek eltérően nyilatkoztak: Gaskó István a LIGA elnöke túlzottan általánosnak nevezte a kormányfő által ismertetett javaslatokat ahhoz, hogy ezekről rövid időn belül megállapodás szülessen.

Borsik János, az Autonómok elnöke azt hangsúlyozta, hogy a fontos megállapodásokat feltétlenül az OÉT keretein belül kell megkötni.

Hernádvölgyi Andrea, az MSZOSZ alelnöke pedig azt javasolta, hogy az intézkedéseknél a kormány vegye jobban figyelembe az egyes társadalmi rétegek teherbíró képességét.

MTI Karrier

Változnak a foglalkoztatást elősegítő támogatások szabályai

Egyebek mellett a keresetpótló juttatás és a munkahelymegőrző támogatás szabályait is módosította a szociális és munkaügyi miniszter abban a rendeletében, amely a foglalkoztatást elősegítő támogatásokat szabályozó 1996-os alaprendeletet szabta újra - a jogszabály a Magyar Közlönyben jelent meg.

MTI Gazdaság

Nőtt a reálkereset tavaly

A reálkereset 2008-ban 0,7 százalékkal nőtt - a fogyasztóiár-index 6,1 százalékos növekedése mellett 2007-hez viszonyítva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Varga Mihály a jegybank élén: a kormány fiókvállalatává válik az MNB?

Varga Mihály a jegybank élén: a kormány fiókvállalatává válik az MNB?

Matolcsynak hét évvel ezelőtt odaítéltek egy díjat, amit eddig nem adtak át neki

Matolcsynak hét évvel ezelőtt odaítéltek egy díjat, amit eddig nem adtak át neki

Trump aláírta, az USA-ban hivatalos nyelv lett az angol

Trump aláírta, az USA-ban hivatalos nyelv lett az angol

Sokoldalú, titkos GPS segíti a tengeri teknősöket

Sokoldalú, titkos GPS segíti a tengeri teknősöket