szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A pénzbírságtól megmenekülhetnek, az állami támogatásokra viszont igényt tarthatnak a jövőben azok a cégek, amelyek fennakadtak a munkaügyi ellenőrök hálóján. A kormány a héten nyújtja be ezzel kapcsolatos törvénymódosítását a parlamentnek, így a jogszabályváltozás egyes elemei akár májusban életbe léphetnek - írja keddi számában a keddi Népszava.

A lap szerint a válság kezelése céljából hozott amnesztia a feketefoglalkoztatás miatt büntetett cégekre nem vonatkozna.

A kevésbé súlyos jogsértések, például a munkaidő-nyilvántartással kapcsolatos szabályszegés esetén azonban új filozófiát érvényesítene a kabinet, a szabálytalanság feltárásakor nem alkalmazna drákói szigort, ebben az esetben a munkaügyi felügyelők csak figyelmeztetnének és segítenének a hiba kijavításában. Csak akkor következne szankció, vagyis a közbeszerzésből és az álla­mi támogatásból való kizárás, ha két éven belül ugyanazt a jogsértést követi el a cég. 
 
A szabály bevezetéséhez felkészülési időt kapnak a vállalkozások, addig kijavíthatják hibáikat, és az év második felétől, a tervek szerint novembertől tiszta lappal indulhatnak. A pénzbüntetés alól pedig már korábban, a törvény kihirdetése után, akár májustól mentesülhetnek - olvasható a lapban.

MTI Vállalkozás

Átmenetileg felfüggesztenék a munkaügyi bírságokat

A kormány a válságkezelés és munkahelymegőrzés jegyében a rendezett munkaügyi kapcsolatokról szóló törvény tavaszi módosításával egyes esetekben átmenetileg felfüggesztené a munkaügyi bírságokhoz kapcsolódó jogkövetkezményeket - írja a keddi Napi Gazdaság.

MTI Karrier

OMMF: 7,1 milliárd forintnyi munkaügyi bírság

Idén december elejéig összesen 7,139 milliárd forint bírságot szabott ki az Országos Munkavédelemi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF), szemben a tavalyi 8,449 milliárd forinttal - mondta Gedeon András, a szervezet sajtószóvivője.

Könnyebb lesz farkasokat kilőni az Európai Unióban

Könnyebb lesz farkasokat kilőni az Európai Unióban

Trump fenyegetései ellenére nem változtat az alapkamaton az amerikai jegybank

Trump fenyegetései ellenére nem változtat az alapkamaton az amerikai jegybank

55 Mol-kútnál lesz MBH-bankautomata

55 Mol-kútnál lesz MBH-bankautomata

„Az életnek nincsen értelme, az életnek gyönyörűsége van” – 90 éves lett Csányi Vilmos, akit a kíváncsiság tart fiatalon

„Az életnek nincsen értelme, az életnek gyönyörűsége van” – 90 éves lett Csányi Vilmos, akit a kíváncsiság tart fiatalon