szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Romániában az államvasutak (CFR) 3700 dolgozóját elbocsátják idén, főként a nyugdíjhoz közel járókat- mondta Radu Berceanu közlekedési miniszter hétfőn, a szakszervezetekkel folytatott tanácskozás után. A leépített dolgozók teljes nyugdíjat kapnak.

Az év elején a román kormány 12 ezres elbocsátást tervezett, de ezt a szakszervezetek tiltakozással fogadták. Lesz viszont fizetés- és kedvezménycsökkentés, annyi, amennyi kiteszi még további négyezer alkalmazott átlagfizetését - mondta a Berceanu, magyarázva, hogyan ment bele a kormány a kisebb létszámcsökkentésbe.

A román államvasutak 75 ezer embert foglalkoztat, és kormányzati bírálatok szerint a vállalat hatékonysága fele az EU-átlagnak. Az elbocsátás csak az első lépés a román vasutak nehéz helyzetének megoldásában - mondta a miniszter.

MTI Gazdaság

Négy százalékos visszaesést jósol a román kormány

A román kormány gazdasági előrejelző szolgálata kedden 4 százalékos visszaesést jósolt az ország gazdaságnak erre az évre, azzal, hogy jövőre 0,1 százalékkal, 2011-ben 2,4 százalékkal növekedhet a hazai össztermék (GDP). Tavaly 7,1 százalékkal bővült a román gazdaság.

Grönlandra látogat Trump fia

Grönlandra látogat Trump fia

Az egyikből náci tömeggyilkos, a másikból muszáj-Herkules – párhuzamos életekről írt könyvet Thomas Harding

Az egyikből náci tömeggyilkos, a másikból muszáj-Herkules – párhuzamos életekről írt könyvet Thomas Harding

Történelmi lépés a Vatikánban: Ferenc pápa először nevezett ki nőt a legfelsőbb vatikáni hivatal egyik vezetőjévé

Történelmi lépés a Vatikánban: Ferenc pápa először nevezett ki nőt a legfelsőbb vatikáni hivatal egyik vezetőjévé

A pókselyem erős és gyógyít – most már laborban is létre tudják hozni

A pókselyem erős és gyógyít – most már laborban is létre tudják hozni