szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Június-augusztusban a 15-74 éves foglalkoztatottak száma 3 millió 800 ezer, a munkanélkülieké 419 ezer volt, ami 9,9 százalékos munkanélküliségi rátát jelentett - közölte Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.

Az idén május-júliusban a 15-74 éves foglalkoztatottak száma 3 millió 811 ezer, a munkanélkülieké 407 ezer volt, a munkanélküliségi ráta 9,7 százalék. Tavaly június-augusztusban a munkanélküliségi ráta  7,5 százalék volt, a foglalkoztatottak száma 3 millió 914 ezer, a munkanélkülieké pedig 317 ezer volt.

Az idén június-augusztusban a 15-64 éves népesség 61,8 százaléka, ezen belül a 15-61 évesek 64,4 százaléka jelent meg a munkaerőpiacon. A KSH közlése szerint jóllehet a munkaerőpiac nagysága az előző év azonos időszakához képest nem változott, összetétele jelentősen módosult, a foglalkoztatás szintje csökkent, míg a munkanélküliségé nőtt.

A 15-64 éves foglalkoztatottak létszáma 2009. június-augusztusban átlagosan 3 millió 769 ezer volt, 112 ezer fővel kevesebb, mint egy évvel korábban. Az erre a korcsoportra számított 55,7 százalékos foglalkoztatási ráta az előző év azonos időszakához viszonyítva 1,4 százalékponttal csökkent.

A 15-74 éves munkanélküliek létszáma 419 ezer fő volt, ami 102 ezer fős növekedést jelent a 2008. június-augusztusi adatokhoz képest.     A munkanélküliségi ráta 9,9 százalékos értéke 2,4 százalékponttal haladta meg az egy évvel korábbit. A férfiak munkanélkülisége 2,8 százalékponttal, a nőké 1,9 százalékponttal nőtt.

A munkanélküliek 19,3 százaléka a munkaerőpiacon csak kis létszámban jelenlévő 15-24 éves korosztályból került ki, az erre a korcsoportra számított 26,5 százalékos munkanélküliségi ráta 6,7 százalékponttal haladta meg az egy évvel ezelőttit. A 25-54 évesek, azaz a legjobb munkavállalási korúak munkanélküliségi rátája 9,0 százalék volt, 2,2 százalékponttal magasabb, mint 2008. június-augusztusban.

A munkanélküliek 41,7 százaléka egy éve, vagy annál régebben keresett állást. A munkanélküliség átlagos időtartama 16,3 hónap, 2,7 hónappal rövidebb az egy évvel korábbinál, ami a munkanélküliségi státusba történő intenzív beáramlás következménye. Az Eurostat által publikált, a regisztrációs munkanélküliségi adatok dinamikája alapján továbbvezetett harmonizált munkanélküliségi ráta a vizsgált időszak középső hónapjában, júliusban az EU-15 tagállamában 9,0 százalék, EU-27 tagállamában 8,8 százalék Magyarországon 10,2 százalék volt. (GRAFIKA)

MTI Karrier

Hatezerrel több regisztrált munkanélküli Zala megyében

Közel 6 ezer fővel nőtt az álláskeresők száma augusztusban az elmúlt év azonos időszakához képest Zala megyében - közölte Hegyi László, a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ zalaegerszegi kirendeltségének igazgatója.

MTI Karrier

Tovább nőtt a munkanélküliség Észak-Magyarországon

Csekély mértékben, mindössze fél százalékkal, de nőtt a munkanélküliek száma az észak-magyarországi régió három megyéjében, ahol augusztusban 107,1 ezer állástalant regisztrált a régió munkaügyi központja.

MTI Karrier

Háború utáni csúcsra jut a munkanélküliség

Az OECD szerint a vezető ipari országokban jövőre a második világháború utáni csúcsra jut a munkanélküliség: a szervezet tagállamainak átlaga megközelíti majd a 10 százalékot. Ez azt jelenti, hogy összesen mintegy 57 millióan lesznek állás nélkül a jövő év második felében az OECD tagországokban, a szervezet mostani becslése szerint.

Új szintre emelte a képgenerálást a Google, több képből dolgozik a mesterséges intelligenciája

Új szintre emelte a képgenerálást a Google, több képből dolgozik a mesterséges intelligenciája

900 lóerős monstrum a legújabb BMW XM

900 lóerős monstrum a legújabb BMW XM

Uniós vizsgálat indult a TikTok ellen a romániai elnökválasztás miatt

Uniós vizsgálat indult a TikTok ellen a romániai elnökválasztás miatt

Golovin Vlagyimir női kézikapitány: Ismerem a játékosaimat, tudom, mikor fáj nekik, mikor boldogok, és ezt mind kezelni kell

Golovin Vlagyimir női kézikapitány: Ismerem a játékosaimat, tudom, mikor fáj nekik, mikor boldogok, és ezt mind kezelni kell