szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Párbeszédet indítanak a Magyarországon jelenlévő külföldi kereskedelmi kamarák és a Magyar Szolgáltatóipari és Outsourcing Szövetség (HOA) az új Munka Törvénykönyve létrehozásáról - mondta Báti Ferenc, az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) igazgatóságának tagja a témával foglalkozó konferencián Budapesten.

Azért van szükség egy új munka törvénykönyvre, mert az utóbbi években romlott Magyarország versenyképessége és gazdasági mutatói, valamint nagyon alacsony szinten van a foglalkoztatás - mondta Báti Ferenc. Az AmCham, a HOA, a Magyarországi Brit Kereskedelmi Kamara (BCCH) és a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) kezdeményezésének célja, hogy érdemi vita induljon az új Munka Törvénykönyvéről, és ennek köszönhetően hamarosan létrejöjjön az ország versenyképességét javító szabályozás.

A kamarák és a HOA, a konferencia alkalmából kiadott közös állásfoglalásában leszögezi: az eredményes válságkezelésnek is feltétele a munkajogi szabályozás új alapokra helyezése. A szervezetek szerint az új szabályozásnak egyszerre kell szolgálnia a munkahelyek védelmét, serkentenie a gazdasági növekedést, és a legitim foglalkoztatás elterjedését. 
 
Az AmCham, a HOA, a BCCH, és a DUIHK hangsúlyozza: az új szabályozás kialakításánál figyelembe kell venni a fenntarthatóság, a jogbiztonság, és rugalmasság elveit. Utóbbi azért fontos, mert a gyors piaci változások a munkaerőpiacokat is összetetté tették. Ezenkívül a munkavállalók és a munkáltatók egyaránt érdekeltek egy könnyen, jogi képzettség nélkül is érthető és használható Munka Törvénykönyve megalkotásában.

Pataky Péter szerint az 1992-ben hatályba lépett Munka Törvénykönyve (MT) helyett olyan új törvénykönyvre van szükség, amely egyszerre szabályozza a munkavállalók, valamint a kisvállalkozások, a nagyvállalatok és a szolgáltató szektor munkáltatóinak helyzetét. Éppen ezért igazi megoldás csak párbeszéd eredményeként születhet meg, hiszen sokszor egymásnak feszülő érdekek egyeztetéséről van szó - hangsúlyozta az MSZOSZ elnöke.

A Munka Törvénykönyvének módosítása olyan szakértői munka, amelyet politikai hovatartozástól függetlenül kell felépíteni és továbbvinni - mondta Oszkó Péter pénzügyminiszter. Hangsúlyozta: Magyarország főként az alacsony képzettségűek, az időskorúak, nyugdíj előtt állók, és a kisgyermekes anyák foglalkoztatottságában van lemaradva.
  
Oszkó Péter elmondta, hogy Magyarországon a foglalkoztatás az európai átlagtól 15, a régiós átlagtól pedig 6 százalékkal maradt el már a gazdasági válság előtt is. Ezenkívül a foglalkoztatáspolitika sem segítette elő ennek megváltozását, mivel 2001 és 2008 között mindössze fél százalékkal nőtt az országban a foglalkoztatottság.
  
A pénzügyminiszter szerint az alacsony foglalkoztatottság egyben politikai csapdahelyzet is. Az, hogy Magyarországon alacsony a bérből és fizetésből élők száma, és arányaiban magasabb az állami ellátásból élők köre, hatást gyakorol a politikai vitákra, kommunikációra, és a politikai döntéshozatalra. Egy ilyen társadalmi környezetben a politika sokszor nem, vagy nemcsak a foglalkoztatottak helyzetét javító intézkedéseket célozza meg, hanem más társadalmi csoportokat preferál, ami akár ronthatja is a  munkaadók és foglalkoztatottak helyzetét - fejtette ki Oszkó Péter. 
    
A további teendőkről szólva elmondta, hogy csökkenteni kell az úgynevezett marginális adóéket, azaz a jövedelemnövekményre rakódó adóterhet. Az eddig meghozott adóintézkedések megalapozzák, hogy jövőre 20 százalékkal csökkenhessen ez a teher - mondta Oszkó Péter. Ez azért fontos, mert meghatározza a munkavállaló személyes motivációját is - fűzte hozzá. 
    
 

„Sírva könyörögtem az edzőmnek, hogy haza szeretnék menni” – Érdi Mária a Penge podcastban

„Sírva könyörögtem az edzőmnek, hogy haza szeretnék menni” – Érdi Mária a Penge podcastban

Nem is kell automata a visszaváltáshoz?

Nem is kell automata a visszaváltáshoz?

Ezen a nyilvános weboldalon tartotta kapcsolatot a CIA a kémjeivel

Ezen a nyilvános weboldalon tartotta kapcsolatot a CIA a kémjeivel

Az eddig 48 óra alatt meghozott katonai döntéseket 48 mp alatt lépi meg DeepSeek parancsnok

Az eddig 48 óra alatt meghozott katonai döntéseket 48 mp alatt lépi meg DeepSeek parancsnok