Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Míg évtizedekkel ezelőtt az embereknek alig volt szükségük arra, hogy karrierjüket menedzseljék, beleszülettek egy élethelyzetbe, a vállalatukra bízták életútjuk egyengetését vagy a szülők kapcsolati tőkéjét aknázták ki, addig mára a siker az önmendzselésen áll vagy bukik.
Az önérvényesítés konstruktív formája ott kezdődik, hogy az egyén felismeri a céljait, vágyait, képességeit, határait és erre építve jut előbbre, nem másokon átgázolva - szögezi le Szirmay Ágnes munkapszichológus. A konstruktív versengés esetében ugyanis az egyén a saját teljesítményét növeli, és nem másokét rombolja. Vagyis ez esetben akár a többieket is jobb teljesítményre sarkallja.
A piramisszerűen felépülő amerikai vállalatoknál lehet azt tapasztalni, hogy egy idő után „kipotyognak” az emberek - meséli Szirmay. „Ha valaki a kollégáját kifúrva jut előrébb a szamárlétrán vagy másik vállalathoz pályázva tud csak szakmailag magasabb pozícióba kerülni, mert munkahelyén nem sikerült neki, az nem feltétlenül takar valós teljesítményt és hosszú távon nem eredményez elégedettséget, boldogságot - véli a munkapszichológus. Több szakember számol be arról, hogy a fiatalok szeretnek sodródni az árral, nem alakítják tudatosan karrierjüket, ami azt is jelezheti, hogy kötődnek a gyermeki léthez, tehetetlenség állapotához.
Tartalmi partnerünk a HR Portál. A cikk folytatását itt olvashatja.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A jelentéktelen és kicsiny emírségből a földgázkincse és a biztonságra törekvése révén Katar globális közvetítővé vált, és Venezuelától Ukrajnán át Afganisztánig bármilyen viszály rendezésében segít.
Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
Ukrajna ügyében a következő csata Trump fejében játszódik le, ám ha Amerika enged az oroszoknak, az a legbiztosabb út a következő háborúhoz. Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó is Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának. Nemzetközi lapszemle.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
Az állatok este 11 óra körül békésen legelésztek Budán.
Kis magyar abszurd – írja Hadházy Ákos.