szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Pécsett a béren kívüli juttatások legalább tavalyi szintjét és a közalkalmazotti törvényben előírt bankszámlakezelés költségeinek fedezetét követelték demonstráción közalkalmazottak hétfőn.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), a Szociális Területen Dolgozók Szakszervezete (SZTDSZ) és a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (BDDSZ) demonstrációján több száz közalkalmazott többek között ”Minden közalkalmazottnak gazdag férjet/feleséget!”, ”Az egész bérünk csak cafetéria!”, ”Nem bírjuk a wellnesst! Utálunk üdülni!”, ”Egyenlő juttatásokat a közszférában!”, ”Nem a szánk nagy, a cafetériánk kicsi” feliratú transzparensekkel vonult fel, emellett molinókat feszítettek ki, és többen PDSZ feliratú zászlókat lengetettek.

Nagy Erzsébet, a PDSZ városi elnöke a demonstráción azt mondta: az Önkormányzati Érdekegyeztető Fórum Szakszervezeti Oldala nem fogadta el azt az ajánlatot, amelynek értelmében minden közalkalmazott tavalyhoz képest 20 ezer forinttal kevesebb juttatást kapna. Az önkormányzat által ajánlott fejenkénti 80 ezer forint a kedvezményes, 25 százalékos adóval számolva mindössze havi nettó 5 ezer forint juttatást tenne lehetővé a tavalyi 6 ezer forintos étkezési utalvány összegéhez képest, emellett eltűnne a bankszámlavezetési kompenzációra eddig kapott évi 8 ezer forint is. ”Amennyiben nem kapjuk meg ennek ellenértékét, javasolni fogjuk mindenkinek, hogy az illetmény bankszámlára utalása helyett postán kérje kézbesíteni fizetését, de a kompenzáció elmaradása miatt munkaügyi per is indítható” - jelentette ki Nagy Erzsébet.

A vita a közalkalmazottak cafeteria juttatásáról Pécs 2010-es költségvetési tervezete kapcsán pattant ki február elején. Ettől függ 5870 dolgozó járandósága. A követelések az idén 93 millió forintos plusz terhet jelentenének a város költségvetéséből.

MTI Karrier

Komoly leépítések a Pécsi Tudományegyetemen

Az év második felében 200 alkalmazottjától válhat meg a Pécsi Tudományegyetem - írja a Népszabadság és a Magyar Nemzet keddi számában az intézmény szenátusi döntése nyomán.

MTI Karrier

Elbocsátások a Népszabadságnál

Az elmúlt napokban elbocsátások voltak a Népszabadság Zrt-nél, a folyamat március végén zárul le - közölte pénteken Kovács Tibor elnök-vezérigazgató.

Szexuális erőszakkal és nemi betegségek terjesztésével vádolták meg a Backstreet Boys énekesét

Szexuális erőszakkal és nemi betegségek terjesztésével vádolták meg a Backstreet Boys énekesét

Botrány a jogászgyűlésen: Varga Zs. András előadás közben hagyta ott a konferenciát és hazarendelte a kúriai bírókat is

Botrány a jogászgyűlésen: Varga Zs. András előadás közben hagyta ott a konferenciát és hazarendelte a kúriai bírókat is

A salvadori elnök szerint kizárt dolog, hogy visszaküldjék a tévedésből deportált férfit

A salvadori elnök szerint kizárt dolog, hogy visszaküldjék a tévedésből deportált férfit

Manipulálja a Tesla a kilométer-számlálót, hogy hamarabb járjon le a garancia?

Manipulálja a Tesla a kilométer-számlálót, hogy hamarabb járjon le a garancia?