szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Mintegy 10-12 ezerrel csökkent év eleje óta, s jelenleg 58 ezer körül van a regisztrált álláskeresők száma a Közép-dunántúli régióban, ami jelzi, hogyha kismértékben is, de megkezdődött a térség gazdaságának élénkülése - mondta a regionális munkaügyi központ főigazgatója.

Kevesebb a régióban a csoportos létszámleépítés, az APEH elemzése szerint pedig drasztikusan csökkent a cégfelszámolások száma. Utóbbi azt igazolja, hogy kezd visszatérni a vállalkozások bizalma, stabilitása - tette hozzá Zimmermann József. A szakember szerint jó esély van arra, hogy a régió - amelynek cégei a világpiachoz való szoros kötődésük miatt - elsőként érezte meg a gazdasági válság kedvezőtlen hatását, az elsők között is lábalhat ki a recesszióból.

"Ezt igazolja, hogy a munkaügyi központ 100 ezer munkavállalót érintő felmérése szerint a munkahelymegtartó támogatásra pályázó vállalkozások 86 százaléka olyan lépéseket tett, amely hozzájárult a stabilizálódásához, egyebek között stratégiai váltást hajtott végre, s új piacokat keresett. Bár jelentős, 700 fős munkahelybővítést csak a Hankook tervez az idei évre, kisebb 3-10 fős fejlesztési elképzelést több vállalat is jelzett a munkaügyi központnak.

A régióban az egyik legnagyobb gondot a regisztrált álláskeresők mintegy 40 százalékát kitevő, s folyamatosan újratermelődő képzetlen munkaerő elhelyezése okozza. Őket képzéssel igyekeznek visszavezetni a munkaerőpiacra, ezért a regionális munkaügyi központ a rendelkezésére álló decentralizált alap 35 százalékát képzésre fordítja - mondta Zimmermann József.

 

MTI Karrier

Mi lesz veled, munkanélküliség?

Vegyesen vélekedtek az MTI által megkérdezett szakértők a csütörtökön közölt munkanélküliségi adatokról: van, aki szerint jók az előjelek, és júliusra több mint 1 százalékponttal is csökkenthet az állástalanok aránya a jelenlegi 11,8 százalékról, míg mások szerint egyelőre nem egyértelmű a fordulat, és ki kell várni a következő havi adatokat.

De miért folyik az orrunk a hidegben?

De miért folyik az orrunk a hidegben?

Egy 116 éves brazil apáca most a világ legidősebb embere

Egy 116 éves brazil apáca most a világ legidősebb embere

Orbán Viktor az indiai Álappuzsa városánál hajókázott a helyi sajtó szerint

Orbán Viktor az indiai Álappuzsa városánál hajókázott a helyi sajtó szerint

857 lóerővel és gigantikus 6K kijelzőkkel sokkol a legújabb SUV

857 lóerővel és gigantikus 6K kijelzőkkel sokkol a legújabb SUV