szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Némi száraz kenyér miatt bocsátottak el 27 éves munkaviszony után egy nőt Németországban egy nagyáruházból, ám egy lipcsei bíróság felülbírálta a döntést.

A nő kasszásként dolgozott egy lipcsei áruházban, ahol megkérték, hogy dobjon be egy száraz kenyeret a biohulladékgyűjtőbe. Amikor a 44 éves nő hazaindult, a biztonsági személyzet ellenőrizte, és a táskájában megtalálta a szikkadt kenyeret. Az asszony hiába hajtogatta, hogy ki akarta dobni a kukába a szavatosságát veszített árut, munkaadója úgy vélte, hogy haza akarta vinni, ezért azonnal elbocsátotta.

A nő pert indított, és a lipcsei munkajogi bíróság helyt adott panaszának. Az ítélet indoklása szerint a munkáltatónak még akkor sem lett volna jogalapja elbocsátani a nőt, ha az mégis meg akarta volna enni a kenyeret, mivel az áru már nem képviselt pénzben kifejezhető értéket az áruháznak.

MTI Karrier

Élő adásban mondott fel egy rádiós hírolvasó

Élő adásban először a munkáját szidta, majd közölte, hogy nem olvassa fel a híreket, mivel aznap nem történt semmi érdekes, ezt követően pedig felmondott egy norvég rádiós újságíró.

Szalay-Bobrovniczky reagált, és nem próbálta tagadni, hogy ő beszél a Magyar Péter által közzétett felvételen

Szalay-Bobrovniczky reagált, és nem próbálta tagadni, hogy ő beszél a Magyar Péter által közzétett felvételen

A MÁV vezére bejelentette: az utasoknak tetszik, hogy tisztábbak a vonatok

A MÁV vezére bejelentette: az utasoknak tetszik, hogy tisztábbak a vonatok

Ukrajna kiutasított két magyar diplomatát válaszul Szijjártó lépésére

Ukrajna kiutasított két magyar diplomatát válaszul Szijjártó lépésére

Amerikai alelnök: Semmi közünk India és Pakisztán konfliktusához

Amerikai alelnök: Semmi közünk India és Pakisztán konfliktusához