Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Nem állnak meg félúton, finomítanak a takarítási technológián.
Az első hónap igazolta a várakozásokat: az utasok érzékelik és értékelik a változást a fedélzetek tisztaságát illetően – közölte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója.
A MÁV áprilistól takarítja menet közben is az InterCityket, ezzel kapcsolatban vonta le a vezérigazgató a következtetéseket. „A fogadtatás egyértelműen pozitív: a visszajelzést adó utasok megerősítették, hogy érzékelhetően tisztábbak lettek az utasterek és a mosdók, sokkal ritkábban találkoznak szappan- vagy vécépapírhiánnyal, és különösen sokan jegyezték meg, mennyire hasznosnak találják, hogy az utazó takarítók – kérésre – elszállítják az utazás során keletkezett szemetet is” – olvasható a közleményben.
Nem elégednek meg azonban ennyivel: bejelentette Hegyi, hogy az első havi tanulságokat beépítik a folytatásba. „Finomítunk a takarítási technológián, és folyamatosan dolgozunk az utazó takarító kollégákat biztosító vállalkozóval azon, hogy az indulástól érkezésig tisztán tartott IC-k révén is jobbá tehessük mindenki utazását.”
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.